feszteger_2018_logo

FesztEger 2018 Eger, Magyarország

feszteger_2018_fejlec

Május 31-én végérvényesen beindul a hazai fesztiválszezon, aminek az első szereplője a Feszt!Eger, a festői Bolyki-völgyben. A "Csakazértis zene!" felkiáltással ismertté vált fesztivál május 31. és június 2. között hívja a fesztiválozókat és a szakmát, valamint az ifjú zenei tehetségeket, hisz’ a buli mellett lesz idén is a Music Hungary szakmázós konferenciája és az ÉTER Fesztivál keretében a feltörekvő zenésznemzedék megmérettetése.

Hirdetés

Music Hungary koncefrencia

Május 31-én és június 1-én várja a szakma színe-javát a Music Hungary konferencia, ami évek óta biztos pont a zeneipar éves naptárában. Nem csak a könnyűzenei szakma nagy közös osztálykirándulása, hanem a legfontosabb találkozási hely,ahol évről évre előkerülnek a szakmát érintő legfontosabb ügyek. Évek óta terv, hogy többlegyen ebből, ami egyben panasznap és ötletbörze is, hiszen minek a panasz, ha nincs, aki meghallja és minek az ötlet, ha nincs, aki megvalósítsa. A Music Hungary Szövetség azért jött létre, hogy év közben is legyen gazdája a zeneipar közös ügyeinek és hasznosuljanak az eddig sokszor a levegőben maradt gondolatok és energiák. Egy saját szervezet, amelyet közösen építenek alkotók, szervezők, menedzserek, kiadók, technikusok és mindenki, aki ezen a területen dolgozik.

ÉTER Plusz tehetségkutató

Május 6-ig lehet még jelentkezni szinte minden könnyűzenei műfajban az ország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató versenyére az www.eterfesztival.hu honlapon. A korábban még csak Észak-magyarországi fesztivál, az ÉTER mára Magyarország legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutatójává vált. Idén június 1-2. között a jól megszokott, utánozhatatlan hangulatú egri Bolyki Pincészet ad otthont a kétnapos tehetségkutató fesztiválnak. 

Már több, mint 10 éve az a rendezvény célkitűzése, hogy lehetőséget nyújtson az országban és a határon túl élő, feltörekvő magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre. A szervezők kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a náluk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók olyan lehetőséghez jussanak, amely gyökeresen megváltoztathatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket.

 

Sajtóanyag: FesztEger

Kapcsolat

05.31, csütörtök:

  • I. színpad
    • 19:30 Zanzibar
    • 20:30 Kowalsky Meg A Vega


06.01, péntek:

  • I. színpad
    • 18:30 Useme
    • 20:00 Depresszió
    • 21:45 Road
    • 23:30 Paddy & the Rats
  • II. színpad
    • 19:00 A Kutya Vacsorája
    • 20:30 Pál Utcai Fiúk
    • 22:15 Intim Torna Illegál
    • 00:00 Péterfy Bori & Love Band
    • 01:30 Dj Turcsányi


06.02, szombat:

  • I. színpad
    • 18:30 Soulwave
    • 20:00 Irie Maffia
    • 21:45 Wellhello
    • 23:30 Brains
  • II. színpad
    • 19:00 Blahalouisiana
    • 20:30 Supernem
    • 22:15 30y
    • 00:00 Hiperkarma
    • 01:30 Tesco Disco
  • early bird bérlet: 7900 Ft
  • elővételi bérlet: 8500 Ft
  • napijegy - csütörtök: 3500 Ft
  • napijegy - péntek: 4500 Ft
  • napijegy - szombat: 4500 Ft

 

FesztEger 2018 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>