Háromnapos jazzfesztivállal zárja a nyarat a Müpa Cikk

Hirdetés
Nyár eleji nagy sikerű koncertjeit követően augusztus végén a Müpa ismét megnyitja kapuit a zenei különlegességekre és felejthetetlen koncertpillanatokra vágyó közönség előtt. Az intézmény a New Orleans Swingfesztivál örökébe lépő új koncertfolyammal, az augusztus 27-én kezdődő, három napon át tartó JazzTime fesztivállal búcsúztatja a nyarat és köszönti az őszt. A középpontban továbbra is a jazz hagyományosabb irányzatai állnak, ám a kínálat a műfaj rajongóinak örömére tovább színesedik. Koncerteznek mások mellett a swing magyar dívái, bemutatkoznak a Jazz Showcase 2020-as győztesei, és a hazai jazzélet kiválóságai tisztelegnek Gonda János emléke előtt.
Bőséges stílusválasztékkal és valódi csemegékkel várja a jazz rajongóit a Müpa megújult, felfrissült fesztiválja. A pénteki nyitónapon a korlátozások óta először nyílik meg teljes befogadóképességével a Fesztivál Színház, amelynek színpadán a swing négy kiemelkedő hazai sztárja, Micheller Myrtill, Pocsai Kriszta, Bolba Éva és Munkácsy Eszter a Budapest Jazz Club rezidens nagyzenekarával ad fergeteges hangulatú koncertet. A Pearls of Swing című est műsorának gerincét a big band irodalom nőket előtérbe állító dalai adják.
A fesztivál második napján a 2020-as Jazz Showcase zsűrije által a legjobbnak ítélt formációval és a közönség kedvenceivel találkozhatnak az érdeklődők: a program bátran ajánlható mindenkinek, aki kötetlen hangulatban ismerkedne akár magával a műfajjal, akár az azt képviselő, feltörekvő tehetségekkel és a szcéna elismert előadóival. Nagy-Babos Rebeka egy sepsiszentgyörgyi zenei táborban szerzett élményeinek hatására döntött úgy, hogy hátrahagyja reklámgrafikusi szakmáját, és elköteleződik a jazzéneklés mellett. Díjnyertes kvartettje, majd az alternatív popba hajló muzsikát játszó perpētuum a délután folyamán lesz látható az Átriumban. Őket a Kozma Orsival kiegészült Funky Wheelers követi, akik régi és vadonatúj popslágereket dolgoznak fel funkos-jazzes alapokra átültetve. Az estét a felejthetetlen zenész és példakép, a Magyar Jazz Szövetség és a Zeneakadémia jazz tanszakának egykori alapítója, Gonda János emlékére összeállított Jazzstaféta zárja. Az elkötelezett művész és pedagógusszemélyiség munkássága előtt tisztelgő műsorban Binder Károly, Márkus Tibor, Oláh Kálmán, Szabó Dániel, Csuhaj-Barna Tibor, Hárs Viktor, Kőszegi Imre, Balázs Elemér, Berki Tamás, László Attila, Borbély Mihály, Bacsó Kristóf, Friedrich Károly és Szalóky Béla lép fel a kiváló dobművész, Bágyi Balázs művészeti vezetésével.
A zárónapon ismét a női történeteké lesz a főszerep: a Fesztivál Színházban La femme fatale címmel az elragadó hangú énekesnő, Szűcs Gabi és zenekara ad koncertet. A különböző korszakokból válogatott dalok a legismertebb női előadókat, így például Marilyn Monroe-t, Karády Katalint, Marlene Dietrichet vagy Nina Simone-t idézik meg a lendületes swing és a mainstream jazz stílusában. Szó esik szerelemről, titkos és tiltott kapcsolatokról, nőiségről, csábításról, csalódásról, és olyan slágerek csendülnek fel, mint a Whatever Lola Wants, a My Baby Just Cares for Me, a Fever, valamint a Mad About the Boy. A végzet asszonyait a középpontba állító műsorban ráadásul sztárvendégként színpadra lép a lebilincselő színészi alakításai mellett kiváló hangjáról is ismert Ónodi Eszter is.
A JazzTime fesztivál részletes program >>>
Müpa
Kapcsolódó
Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk
Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol
Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Cikk
Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját
Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk
Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is.
Sisi Grincs-jelmezben mászta
JazzFest Budapest Ősz 2025: Marcus Miller, Keyon Harrold, Bill Evans és Kenny Garrett is a fővárosba érkezik Cikk
2026-ban a világ a jazz történetének egyik legnagyobb alakját, Miles Davist ünnepli születésének 100. évfordulója alkalmából. A JazzFest Budapest őszi programjában különleges koncertsorozat idézi meg az örök újító, a műfaj határait folyamatosan tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai, Ma