Idén Amszterdam „érkezik” Budapestre az Európai Hidak fesztivál keretében Cikk

Európai Hidak 2022 - Miho Hazama

Hirdetés

A Metropole Orkest, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara, Joep Beving és felejthetetlen mozikülönlegességek: a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, immár közel egy évtizede életre hívott tematikus fesztiválját, amelynek fókuszában ezúttal Amszterdam áll. A szeptember 16-án kezdődő, változatos programokat kínáló eseménysorozaton az egyedülálló zenei csemegék mellett a közönség holland vonatkozású kultfilmek segítségével merülhet el Amszterdam gazdag kultúrájában.

2022 őszén az érdeklődők az egyedi atmoszférájú holland főváros, Amszterdam kulturális és művészeti ínyencségeiből kaphatnak bőséges ízelítőt. „Az Európai Hidak eseménysorozat alapításától fogva a párbeszéd, a találkozás, az összekapcsolódás, a kölcsönös egymásra figyelés fesztiválja volt, kezdetben országok, ma pedig már Európa meghatározó városai, emblematikus kulturális központjai – idén Amszterdam és Budapest – ünneplik egymást! A fesztivál sikere ékes példája annak, hogy megismerni és megérteni egymást a kultúránkon, fantasztikus alkotóinkon és alkotásaikon keresztül lehet igazán” – mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

„Hollandia és ezen belül Amszterdam a második otthonom, és a Concertgebouw együttese a legkedvesebb külföldi zenekarom. Az erős személyes kötődés miatt különleges öröm, hogy most hozzájárulhatok egy holland–magyar kulturális találkozáshoz, hogy két kedvenc zenekarom tagjai egy színpadon találkoznak, hogy bemutathatom Hollandiában Kelemen Barnabást és Magyarországon a Jussen-fivéreket, akik saját hazájukban ünnepelt sztárok. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a két ország jobban megismerje egymást, egymás gondolatait, érzéseit, kultúráját” – teszi hozzá Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító zeneigazgatója.

A nyitókoncerten Hollandia egyik kedvenc nagyzenekara, a játékos, merész és stílusok vegyítésében igencsak jeleskedő Metropole Orkest mutatkozik be, akik eddigi pályafutásuk során olyan művészekkel dolgoztak együtt, mint Robbie Williams, a Woodkid, a Basement Jaxx vagy épp Bono. Állandó vendégkarmesterük, Miho Hazama ars poeticája híven tükrözi a fesztivál üzenetét is: „Klasszikus zenét és jazzt tanultam, és ha választanom kéne közülük, inkább azt mondanám, híd szeretnék lenni a műfajok között” – fogalmazta meg egy interjúban.

Elsősorban – de nem kizárólag! – a könnyedebb műfajok kedvelőinek érdeklődésére tarthat számot a magával ragadó roots rockot játszó Dawn Brothers és a tiszteletbeli magyarként szeretett osztrák dalszerző-előadó, Ripoff Raskolnikov közös koncertje, míg a simogatóan dallamos zongoramuzsika szerelmesei Joep Beving játékát hallgatva töltekezhetnek. 

A közel két héten át zajló eseménysorozaton klasszikus zenéből sem lesz hiány: a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyén a legendás Louis Andriessen egy műve mellett Beethoven Eroicája és Mozart saját maga és testvére számára komponált darabja is felcsendül, utóbbi a testvérpár-zongoraduó, Lucas és Arthur Jussen előadásában, az est karmestere pedig természetesen Fischer Iván lesz. Kelemen Barnabás szólójával és ugyancsak Fischer Iván vezényletével lép fel a nagy múltú Amszterdami Concertgebouw Zenekara, a hangverseny programjában Beethoven V. (c-moll, „Sors”) szimfóniája mellett Bartók Béla Táncszvitje és Hegedűversenye kapott helyet. Az Európai Hidak zárókoncertje rendkívüli izgalmakat ígér: a Müpában nagy hagyományokkal rendelkező Orgonapárbajban ezúttal a kiváló holland orgonaművész, Sietze de Vries vállalkozott arra, hogy Fassang Lászlóval közösen a 16–17. század fordulójának egyik amszterdami mestere, Jan Pieterszoon Sweelinck művészetébe engedjen betekintést.

A fesztiválon a filmművészet elkötelezett híveit is számos kecsegtető program várja: Réz András filmesztéta vezetésével olyan holland vonatkozású moziremekeket tekinthetnek meg (újra), mint a Leány gyöngy fülbevalóval vagy az Éjjeli őrjárat.

Európai Hidak 2022 program és jegyek >>>

 

Müpa

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás