Itt a 2023-as Music Hungary-díj shortlist! Hír
Tíz éves vágyát váltotta valóra a Szövetség a Music Hungary-díj megalapításával tavaly, aminek átadó gálája a veszprémi Hangvillában volt a jubileumi, X. Music Hungary Konferencia & Showcase keretében, ami idén is a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásával valósul meg Veszprémben. Az esemény évről évre erősebb szakmai programmal, kiváló meghívottakkal, és nem utolsó sorban ígéretes, friss hazai előadókkal és zenekarokkal tölti meg a belvárost, hozza össze a szakmabelieket és két estén át nyűgözi le a közönséget. A díjátadógála hab a tortán.
A Music Hungary-díj hiánypótló a hazai zeneiparban, a szektor egységességét és átjárhatóságát hangsúlyozza és a szakma minden részére kiterjedően elismerésben részesíti a kiemelkedő teljesítményeket. A díjátadót november 8-án a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase részeként az Expresszóban tartják, az est házigazdái Csepelyi Adrienn és Hajós András lesznek, a hangulatért pedig a RadioCafé zenei szerkesztője, Cyborg Templar lesz felelős.
Hirdetés
A nevezettekből szakmai bizottság és a Music Hungary Szövetség elnöksége állította össze a shortlistet, akik idén Bakos Petra (Music Hungary Szövetség Főtitkára, zenei manager), Balázs Sziszka (Music Fashion Art & Management tulajdonos), Borsa Kata (NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának elnöke, Öt templom Fesztivál programigazgatója), Komróczki Diána (fotós, operatőr), Schoblocher Barbara (énekesnő) és Oszkó-Jakab Natália (Fesztiváligazgató, Fesztivál szakosztályvezető) voltak.
BACKSTAGE-DÍJ
- A Budapest Park stábja
- Darvasi Tamás Líviusz
- Gál Máté
- A Művészetek Völgye stábja
- Az Ördögkatlan stábja
SHOWTIME-DÍJ
- Budapest Park 10. születésnap
- Analog Balaton
- Csinibaba Táncdalfesztivál
- Azahriah
- Beton.Hofi
VIZUÁL-DÍJ
- INOTA Fesztivál vizuális koncepciója
- Porkoláb Tamás "Egér"
- Fényszóró Visual
- HelloWood Builder Summit
- Vadas Géza X Blahalouisiana: Szeressetek
INNOVÁCIÓ-DÍJ
- INOTA Fesztivál
- BALATORIUM
- Delov Jávor
- DEX Songwriting Expo
- QJÚB - A kocka kibontása
PRO-DÍJ
- Süli András
- Geszti Margit
- Biczó Andrea
- Majdnem Híres Rocksuli
- Csiszár Virág
MÉDIA-DÍJ
- Dalfutár
- KERET blog / Kikeltető
- Németh Róbert
- Fülesbagoly
- Recorder
INSPIRÁCIÓ-DÍJ
- BALATORIUM
- Kollár-Klemencz László
- Öröm a zene, Andrásik Remo
- Magyar Zene Háza
- Banana Records
CROSSOVER-DÍJ
- QJÚB - A kocka kibontása
- Beck-Cseh-Csengey-Szűcs: Másnap
- Csinibaba Táncdalfesztivál
- Jazzbois x Kaláka
- L.A. Suzi
A részletes shortlist az XI. Music Hungary Konferencia & Showcase honlapján olvasható
Music Hungary 2023 jegyek >>>
Music Hungary
Kapcsolódó
Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze
Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír
Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha