Két napos örömzenélés a debreceni Víztoronyban - Pénteken indul a Pusztahang Alkotótábor Cikk

Hirdetés
A PusztaHang eddigi legnagyobb dobása érkezik Debrecen legizgalmasabb májusi hétvégéjén, ahol a zenei platform nevével összefort igényes koncertek mellett workshopokkal, művészetközi programokkal is közelebb kerülhetnek a látogatók a város alternatív erőtereihez.
Május 13-15. között a Nagyerdei Víztorony ad otthon a Pusztahang Alkotótábornak, a végleges program pedig igazodik a nem mindennapi helyszín adottságaihoz. A PusztaHang immár 2019 óta az igényes debreceni zenei kultúráért dolgozik.
“Mindezt egy olyan közösség létrehozásával, melyben hasonló gondolkodású emberek találkozhatnak, kibontakoztathatják egymás kreatív ötleteit, akár zenei, akár egyéb kulturális projekt formájában.”
– szól a PusztaHang önmeghatározása. Ennek a hároméves, pandémiával is terhelt időszaknak a megkoronázásaként rendezi meg az öntevékeny csapat eddigi legnagyobb rendezvényét, a PusztaHang Alkotótábort.
A közösség a Debrecenben már meglévő alternatív zenei kezdeményezéseknek biztosít egyfajta ernyőfunkciót, emellett
„saját rendezvényeikkel is azon vagyunk, hogy izgalmas hangzásokat és stílusokat mutassunk meg a városnak, mely inspirálhatja és formálhatja a helyi kultúrafogyasztók szemléletét.”
– mesélte a projektről Süli Andris és Énekes András Előd, a PusztaHang két alapítója.
Május 13-án és 14-én délután és esténként két helyszínen is szólnak a legfrissebb helyi és országos zenei produkciók, valamint interdiszciplináris művészek vezetésével workshopokra, alkotóműhelyekre és performanszokra is sor kerül, melyekben összeér a kísérletező, progresszív zene, a kortárs tánc és a vizuális művészet (partnerként a MODEM is képviselteti magát többek közt), de a szöveges műfajok sem maradnak rejtve, hiszen pénteken Áfra János spoken word estje kalauzol el minket izgalmas, eddig még nem bejárt tájakra, szombaton pedig a DESZ és a Csokonai Színház közreműködésében nyílt színházi tréninget tart Marton Sándor és Vranyecz Artúr.
A PusztaHanghoz híven izgalmas zenei felhozatal várja majd azokat, akik kilátogatnak a Víztoronyba. Pénteken fellépnek a Lázár Tesók, az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar sikersztorija, a Platon Karatev – ezúttal duó formációban, az Aron Andras & The Black Circle Orchestra, a JÜ, valamint az ON THE LOW ernyője alatt gyuris, FILO és Slowgod.
A szombati napindító jóga után Agócs Marci és Kemény Zsófi akusztikus, egyszálgitáros, slam előadása melegíti be a közönséget. Az este hátralévő részében a Jazzbois, Lil Frakk + Ress és a Freakin' Disco gondoskodnak a hangulatról. Amíg pénteken a BanZaj csapata szállítja a H2O galériába a zajzenei programot, addig szombaton a Sofar Sounds Debrecen biztosítja a szobakoncertek hangulatát a torony gyomrában, többek közt Boebeck fellépésével. Az esemény záróprogramja egy hajnalig húzódó Unexpected Frequencies techno parti a színtér olyan magyarországi húzóneveivel, mint AGA2L és MANKIND.
Az alkotótábor nem csak Debrecenből, hanem a régióból is várja azokat a nyitott művészet- és társaságkedvelő látogatókat, akik egy interaktív fotós workshop után nem ijednek meg némi spoken worddel fűszerezett jazz imprótól, de az éjszakai techno zakatolást is ugyanolyan élvezettel fogyasztják. Mindez ugyanis megtörténhet május 13-14-én a Víztoronyban. A rendezvény a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02275 azonosító számú projekt keretében valósul meg.
A rendezvényen történő részvétel teljesen ingyenes, ugyanakkor helyszíni regisztrációhoz kötött.
PusztaHang Alkotótábor 2022 esemény >>>
PusztaHang Alkotótábor
Kapcsolódó
Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk
Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol
JazzFest Budapest Ősz 2025: Marcus Miller, Keyon Harrold, Bill Evans és Kenny Garrett is a fővárosba érkezik Cikk
2026-ban a világ a jazz történetének egyik legnagyobb alakját, Miles Davist ünnepli születésének 100. évfordulója alkalmából. A JazzFest Budapest őszi programjában különleges koncertsorozat idézi meg az örök újító, a műfaj határait folyamatosan tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai, Ma
Hétvégén jön a La Boum 2025! Cikk
Augusztus 29–30-án ismét élet költözik a pusztazámori Öregtölgy Kastélyba: érkezik a La Boum, a nyár legkülönlegesebb, családias hangulatú fesztiválja. A mindössze 700 főt befogadó “kastélyházibuli” immár ötödik alkalommal hozza össze a zenekarokat és a közönséget – kordonok és backstage nélkül, e
Masszív sikerrel zárt a STRAND Fesztivál 2025 - Jövő évi dátum szeptember elején Cikk
Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult, idén négynaposra bővült program mára a Balaton Régió legnagyobb és egyben a legtöbb turistát vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre idén közel kilencvenezren érkeztek a tóhoz. Ráadásul egy olyan időpontban, amely a ba