Kolorádó Fesztivál 2021: első hazai fellépők és pótdátum Hír
Hirdetés
Idén június 23-26. között kerül megrendezésre az V. Kolorádó Fesztivál Budapest és a természet határán. Amennyiben ezt nem teszi lehetővé a vírushelyzet, úgy a pótdátum 2021. augusztus 11-14. Számos bizonytalanság lengi még körül az életünket, de pozitívak és elhivatottak vagyunk, ahogyan azok a hazai zenekarok és együttműködő csapatok, akik már biztosan ott lesznek velünk az erdőben ebben az évben. Hamarosan a nemzetközi fellépőkről is hírt adunk a vírushelyzet függvényében.
Nehezen tudnánk már a fesztivált elképzelni az Analog Balaton karcos elejktronikája, a Freakin’ Disco űrbéli kalandozása, vagy a közelmúltban szintén friss albumot bemutató Middlemist Red lehengerlő pszichedéliája nélkül. Visszatér Kolorádóba a tavaly különösen erős lemezzel jelentkező Fran Palermo, illetve több év kihagyás után ismét csatlakozik hozzánk a Bohemian Betyars is.
Első alkalommal látogat hozzánk klasszikus zenekari felállásra hangolt álompopjával a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, a mindössze 20 éves ДEVA, ahogy Ohnody éteri dallamai is először töltik majd meg Kolorádó erdejét. Így tesz majd a tarsolylemezes trapben utazó Dé:Nash, a feszesebb hangzást kedvelők pedig a Run Over Dogs Keretes koncertjén töltődhetnek majd fel energiával. Egyik kedvenc, különleges helyszínünk a patakvölgy mélyén kialakított Árok, ahol az elsőkolorádózókat a Pándi Balázs - Csihar Attila alkotta Hiedelem, a visszajárókat pedig az Ajtai-Porteleki féle Qiyan andalúz történetmesélése hagy majd maradandó emlékeket a különlegességekre nyitott hallgatókban.
A Kolorádó erejét kezdetektől fogva a sokszínű közössége adta, ezért idén is kiemelt hangsúlyt fektetünk a hazai zenei-kulturális élet legváltozatosabb szegleteiből meghívott közreműködő szervező-alkotó csapatokra. Kezdetektől fogva velünk tart a TakaTuka környezettudatos, önfenntartó kollektívája, ahogy a hazai kortárs techno zászlóshajója, a Technokunst is. Először tart velünk BPM felcsavárásban határokat nem ismerő Davoria kollektívája, ahogy a hazai queer közeg egyik legaktívabb képviselője, az OMOH is. A nemzenei programokat ezúttal már hivatalosan is az AZVLM lányok kezébe adtuk, a legfrissebb trap/cloudrap/drill világot pedig az On The Low krú fogja reprezentálni három napon át a Csűrben.
Szuper kedvezményes, elővételes bérletek február 11. reggel 10-től február 14. éjfélig kaphatóak 16.000 Ft-os áron, utána 18.900 Ft-ba fognak kerülni.
Kolorádó Fesztivál 2021 információk >>>
Kolorádó 2021 fellépőinfók >>>
Kolorádó Fesztivál
Kapcsolódó
SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír
Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá
Elindult a SZIN 2025! Hír
Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír
Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok.
A SICC Production friss színhá