Jelentkezz közösségi programmal a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlétre! Hír

Az idén 27 éves összművészeti fesztivál várja a közösségi programokkal, egyéni és társas projektekkel jelentkező kreatív csoportokat április 27. és május 1. között a komáromi Monostori Erődbe.

Hirdetés

A „klasszikus fesztiválok” nagyjából egy sémára épülnek - meghívnak naponta pár húzónevet, hazai vagy külföldi sztárt, ez biztosítja a hírverést és a hírverést, a többi lyukat meg kitöltik valamivel. Ez a valami általában a szponzorok által kitalált program, ami a marketing célok megvalósulásán kívül semmilyen élményt nem nyújt a közönségnek - fejti ki Hartyándi Jenő fesztiváligazgató.

És hogy mit nyújt ezekkel szemben a Mediawave Együttlét kísérleti kezdeményezése? Két társadalmi modellt lehet példaként felhozni, a kaláka régi hagyományokon alapuló rendszerét és a 60-as évek hippimozgalmát. Mindkét társadalmi ötlet hátterében az az ősi tény áll, hogy az ember társas lény és közösségben többre képes, mint önmagában. Közösséget építő, a közönséggel kapcsolatot teremtő, aktív programokat keresünk, prioritást élveznek ezért azok a pályázatok, amelyek bevonják a közönséget, nem külső, passzív szemlélőként értelmezik - teszi hozzá Hartyándi Jenő.

 

reFORMÁCIÓ és megújulás

A reformáció 500 éves jubilemának alkalmából az idei Mediawave egyik kiemelt témája a “megújulás, megújítás”. A vallási megközelítés mellett a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a mindenkori megújulás, az élő hagyomány vizsgálata, újragondolása témának. Ide kapcsolódnak mindazon pályaművek, művészeti- és térinstallációs munkák, amelyek az újrahasznosítás szellemiségében készülnek el a Mediawave ideje alatt. “Uszadékfák, ágak, galyak, kövek, kavicsok elérhetőek az erőd környékén, de bármilyen egyéb anyag felhasználására lehetőség van, amit a pályázó biztosít a rendezvény számára”.

A pályázatok leadási határideje 2017. március 31., további információ >>>

 

Rakjuk össze, amink van!

Folytatódik a korábbi években megkezdett közösségépítő kezdeményezés a Tartóshullám Mediawave Együttlét keretében. A szervezők várják azokat a szervezeteket, csoportokat, egyéneket, akik szeretnék megvalósítani közösségalapú ötleteiket, legyenek azok művészeti, tudás vagy sport témájúak. Ehhez a komáromi Monostori Erőd tökéletes helyszínt nyújt, a közösségépítők szabadon használhatják a Dunai bástya zegzugos kazamata rendszerét, és az erőd mellett található Duna-partot, ártéri erdőt és a bástya előtti pázsitot.

A pályázatok leadási határideje 2017. március 31., további információ >>>

 

Sajtóanyag: Mediawave Együttlét

 

Kapcsolódó

A Tüskescsarnokban a kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Hír

Ultimate Show: A kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Műfajokon átívelő show-val készül első magyarországi fellépésére a „kéthangú zseni”, a világhírű filippínó énekes, Marcelito Pomoy. A világslágereket, egyedülálló látványvilágot és koreográfiát felsorakoztató Ultimate Show május 24-én látható a Tüskecsarnokban, nemzetközi sztárvendégekkel és a „cr

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

2024 májusában Budapestre érkezik a The World of Banksy kiállítás Hír

World of Banksy Budapest 2024 Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen a bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, mint például Barcelonában, Milánóban, Pá

2024-ben is gondoskodik a pazar színházi és utcaszínházi előadásokról a VéNégy Fesztivál Hír

Pazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreogr