Mediawave Együttlét 2017 - Magyar filmek Hír

Három hét múlva kezdődik Magyarország legrégibb és egyben legfiatalabb fesztiválja, a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlét. Nézzük, milyen magyar filmek lesznek április 27. és május 1. között a Monostori Erődben! Az idei 1374 filmes nevezésből különleges és színes versenyprogram állt össze, a világ minden tájáról érkező alkotások mellett a magyar kisjátékfilmek animációs és kísérleti filmek és dokumentumfilmek is helyet kapnak.

Hirdetés

A magyar animációs- és kísérleti film egyre többször szerepel sikeresen a világ filmfesztiváljain.  Bucsi Réka Symphony no. 42  című opuszának sikere után a második animációs filmje, a Love sorra hozza el a díjakat a nemzetközi filmfesztiválokon, elsőként a 2016-os 66. Berlinálé rövidfilmes versenyprogramjában debütált.

 

Szintén Berlinben, a Kritikusok Hetén mutatták be Máté Bori kézzel festett, fotónegatívok montázsából készített munkáját, a Headless Appeareance-t, amely Magyarországon először a Mediawave Együttléten lesz látható.

 

Levetítik Lichter Péter Non-Places: Beyond the Infinite című kísérleti filmjét, valamint Köszegi Tamás fénymásolóval készült kísérleti animációs filmjét, A másolót. Különleges filmélménynek ígérkezik Ulrich Gábor Balance című kísérleti animációja is.

 

A hazai alkotókat különösen foglalkoztatta a kivándorlás, az identitáskeresés, a szociális problémák, illetve a felelősségvállalás témaköre. Kárpáti György Mór filmje, a Gólyatábor a még mindig kibeszéletlen, a nők ellen elkövetett bántalmazást dolgozza fel.

 

A Fizetős nap, Bernáth Szilárd filme hiteles karakterrajzokkal dolgozó krimi, amely egy valós társadalmi helyzetbe ágyazódik be, egy kelet-magyarországi faluban a cigányokat kizsákmányoló uzsorásokról szól.

 

A rendezőként már sokszor bizonyított Szabó Simont egy, a nagymamájától hallott második világháborús történet inspirálta az Ebéd előtt elkészítésére. A vágás nélküli rövidfilm egy kislány napjáról szól, aki észreveszi, hogy embereket toloncolnak el és a családjával megpróbál segíteni rajtuk.

 

Bereczki Csaba Soul Exodus című zenés dokumentumfilmjének középpontjában a The Brothers Nazaroff hagyományos klezmerzenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek egyfajta fordított exodusként útra kelnek, hogy megkeressék zenei gyökereiket.

A Soul Exodushoz hasonlóan a Donkey Xote című kisfilm is részben a kivándorlásról szól, de ezt a rendező, Bánovits Ottó humoros és szórakoztató történetben meséli el. Tőle egyébként egy másik rövidfilmet is láthatunk a Mediawave-en, az Agapé című 2014-es alkotást.

Még mindig lehet jelentkezni a Mediawave filmes pályázatára, a szervezők április 20-ig várják a hazai és határon túli fiatal filmesek jelentkezését. A pályázatra beérkező anyagok közül a fesztivál ideje alatt öt jelentkezőnek lehetősége lesz arra, hogy részletesen ismertesse tervét. Ezen a fórumon részt vesznek a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Media Mecenatura munkatársai és filmes szakemberek is.

További infó: www.facebook.com/mediawavefestival

 

Sajtóanyag: Mediawave

 

Kapcsolódó

Musicalfilm formájában tér vissza A Játékkészítő Hír

A Játékkészítő - Színház TV Újra látható a 2014-ben és 2015-ben hatalmas érdeklődés mellett bemutatott szuperprodukció, A Játékkészítő című családi mesemusical, ezúttal azonban a színpadi keretekből kilépve, egy látványos musicalfilm formájában, a SzínházTV felületén. Premier november 4-én. Mintegy 100.000 néző volt kíváncs

Klip készült a Toxikoma betétdalából Hír

Toxikoma Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó)

Depche Mode: DVD-n és Blu-Ray-en is megjelent a „SPiRiTS IN THE FOREST” Hír

Depeche Mode - Spirits In The Forest A rajongók, és a kritikusok elismerése, illetve mozisikere után, a Depeche Mode  egyszerre adta ki DVD-n és Blu-Ray-en, a korszakalkotó, teljes hosszúságú dokumentum- és koncertfilmet, „SPiRiTS IN THE FOREST” címmel. A rajongók számára végre világszerte elérhető a dokumentumfilm, amelyet a Rolling

Július 1-jén nyit a Müpa autós koncertmozija! Hír

Müpa autós koncertmozi A nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozat után újabb formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Az elmúlt hónapok eseményei hatással