Megérkezett a 10 milliomodik Sziget látogató Cikk
Hirdetés
A kezdetektől számított 10 milliomodik látogató pénteken dél körül lépett be a Szabadság Szigetére. Mint elmondta, hamarabb tervezte az érkezést, de a késés okán most egy örökbérlet boldog tulajdonosa lett.
Szerencsésen késett az eredeti terveihez képest Veronika, aki délelőtt 11-körül szeretett volna kiérni a Szigetre, így azonban dél körül jutott ki a fesztiválra, ahol a bejáratnál a már várták a kezdetektől számított 10 milliomodik Sziget látogatót. Veronika az Imagine Dragons koncertjére volt kíváncsi és nagyon meglepte, hogy a pénztárban a szervezők fogadták a hírrel, hogy ő lett a nagyon várt Szitizen. Mint elmondta, bár idén csak a pénteki napot tervezte itt tölteni, a frissen kapott bérlet birtokában bizonyára visszajön még a héten.
Az első Szigeten még 43.000 látogatója volt a rendezvénynek és tavaly már több mint tízszeresére nőtt a 6 nap alatti látogatók száma. Érdekes egybeesés, hogy pont a 30 éves Szigetre érkezett meg a kezdetektől számított 10 milliomodik vizitor, ha úgy tetszik tehát, az elmúlt három évtizedben egy magyarországnyi látogatója volt már a Szabadság Szigetének.
Sziget 2023 további infó, jegyek >>>
Sziget 2023 részletes program >>>
Sziget Fesztivál
Kapcsolódó
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö
Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk
Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
32 nemzetközi és 42 hazai csapattal várja a rajtot a Rockmaraton 2025 Cikk
A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát a