Minden eddiginél több színházi produkció a 2022-es VéNégy Fesztiválon Cikk

Andreja Bagara Színház

Hirdetés

Számos szakmai díjat elnyert magyar színházi előadás, Örkény Egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját is megidéző cseh produkció és Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása lesznek a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő színházi programjai.  Az eddig megszokott színházi sátor mellett két kortárs produkció új helyszínen debütál, valamint utcaszínházi előadások, tűzzsonglőrök, gólyalábasok és egy kuriózumnak számító VR színházi attrakció is látható lesz június 23. és 26. között Nagymaroson.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó minden évben izgalmas kortárs produkciókat mutat be a visegrádi négyek országainak színházi életéből. Június 23-án a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadása nyitja a fesztivált. A kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, Viktor Rizsakov rendezte darab a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá Szűcs Nelli felejthetetlen alakításával.

Másnap a nyitrai Andreja Bagara Színház Örkény István Egyperces novelláin alapuló A remény hal meg utoljára című előadása lesz látható Peter Oszlík rendezésében. A groteszk humorral átitatott darabot 2021-ben mutatták be az azt megelőző időszak eseményeire reagálva. Válságos időkben, amikor könnyű elveszíteni a reményt és az örömet, Örkény abszurd világán keresztül próbálják átadni az üzenetet: minden nehéz helyzetet érdemes egy másik szemszögből, humorral és könnyedén szemlélni. A főszereplő, Ibolya asszony útja a régmúlt világának szembesítése a jelenünk abszurditásával.

A cseh Moravské Divadlo Olomouc színház egy még most készülő gálaprodukciót hoz június 25-én a nagymarosi Duna-partra. A Modern Ballett Gala különlegessége, hogy a költő születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi Sándor alakját is megidézi.

A zárónapon mutatják be a lengyel Song of the Goat Theater William Shakespeare egyik legvéresebb és legerőszakosabb tragédiája, a Titus Andronicus által inspirált "Andronicus-Synecdoche" című előadását. A performance-szerű feldolgozás a szereplők egyéni élményein keresztül reflektál olyan univerzális kérdésekre, mint a bosszúból fakadó kegyetlenség vagy a moralitás különböző problémái. A művészek a rossz kezdetét kutatják az emberben, azokat a sebeket keresik, amelyekből a bosszú és az erőszak születik.

Új színházi helyszínként debütál az ÁRTÉR, ahol két kortás magyar produkciót nézhetnek meg a fesztiválozók.  Mi történik a falu legnagyobb vagányával, ha elmúlt már harminc és még mindig nem állapodott meg?  Lehet-e olyan családban élni, ahol tisztelet, vagyon, következetesség, szorgalom adott, de apa és anya valójában idegenek egymásnak? Ilyen kérdésekre keresi a választ az Oberon Társulat Bündeltanz című produkciója, mely a magyarországi németek elűzésével foglalkozik. Míg a Ludwig Trupp társulat A falu rossza című abszurd humorral átitatott előadása egy reményvesztett szerelmes, Gödör Sándor történetén keresztül a vidéki magyarság életébe enged betekintést.

Igazi különlegességnek ígérkezik a lengyel társulat VR technikán alapuló színházi attrakciója, emellett minden nap utcaszínházi produkciók fogják színesíteni a programokat magyar és V4 országokból érkező társulatokkal. A zene és színházi élményeken túl tűzzsonglőrök, gólyalábasok és számos varázslat vár a VéNégy Fesztivál látogatóira.

A fesztivál szervezőinek célja, hogy minél többen részt vegyenek a színházi programokon, ezért a színházjegyet váltó nézőket az előadás megtekintése után megajándékozzák egy aznapra szóló fesztiválbelépővel. Idén többek között a Morcheeba, a Tankcsapda, a Hallott Pénz, az Irie Maffia, a Vad Fruttik, a hiperkarma koncertjeire is bulizhatunk a VéNégy Fesztiválon.

VéNégy Fesztivál 2022 részletes program >>> 

 

VéNégy Fesztivál

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás

Összedolgozik a generatív AI és a Momentán Társulat Cikk

reVerze  - Momentán Társulat A mesterséges intelligenciát (AI) egyre szélesebb körben használják, így adta magát az ötlet az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt és egyedülálló módon fokozatosan és tudatosan építették be a gépi