Nyárzárás, rock, metal, Balaton - 2022-ben is Tábor Fesztivál! Cikk

Tábor Fesztivál 2022

Hirdetés

Nem éppen kellemes hangulat uralta az élőzene világát az elmúlt két évben. A Tábor Fesztivál (vagyis az egykori Zorall Sörolimpia) pedig ugyanúgy megszenvedte a covid-ot, mint sokan mások. A szervezők helyzetét ráadásul az sem könnyítette meg, hogy pont ebben az időben változott a fesztivál neve is. Mégis, mindezek ellenére sikerült életben tartani az ikonikusnak számító tóparti rockszeánszot: 2020-ban egy pazar hangulatú, családias, 500 fős mini kiadást tartottak, 2021-ben pedig maximálisan igyekeztek, hogy újra a régi fesztiválélményt nyújthassák a közönségnek.

Így, lassan visszalopakodva a normális hétköznapokba, természetesen idén sem maradhat ki az alsóörsi rockfesztivál a nyárból: a hazai keményzenei paletta képviselőinek túlnyomó része jelen lesz az augusztus végi balatoni dübörgésen. Színpadra lép majd többek között a Tankcsapda, a Road, a MOBILMÁNIA, a Lord, a Leander Kills, a Depresszió, Nagy Feró és a Beatrice, a Pokolgép, a Sing Sing, az Alvin és a Mókusok, valamint természetesen a Zorall és még tényleg nagyon sokan mások... A több mint 30 zenekar, 4 napon keresztül, 3 színpadon szórakoztatja majd a nyár, a fesztiválok, és persze a rockzene szerelmeseit!

Gyere el Te is Magyarország legnagyobb rock-házibulijára augusztusban a Balaton partra! Elővételes jegyek a ROCK1.hu online hálózatában kaphatóak!

Tábor Fesztivál 2022 infók, jegyek >>>

 

Tábor Fesztivál

Kapcsolódó

75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk

SopronFest 2025 Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va