Paloznaki Jazzpiknik 2020: Mario Biondi és a jazz-legenda Randy Brecker is érkezik! Hír

Randy Brecker

Hirdetés

Újabb fellépőket jelentettek be a Paloznaki Jazzpiknik szervezői, amelyet idén új időpontban, augusztus 20-22. között rendeznek meg. A festői szépségű Balaton-felvidéken, augusztus 20-án, a Magyar Jazz Napját ünnepeli a Jazzpiknik a Magyar Jazz Szövetséggel közös szervezésben. A jeles alkalomból a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker, az élő jazz-legenda látogat Paloznakra! A pénteki napon Jamie Winchester és a szaxofon-istennő, Candy Dulfer, míg a szombati záróesten Zséda, Mario Biondi és az MF Robots örömzenél a dűlőkön.

Augusztus 20-án, csütörtökön a Magyar Jazz Napját ünnepli a Paloznaki Jazzpiknik, a Magyar Jazz Szövetséggel való közös szervezésben. Ez alkalomból, az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség közreműködésével a Finucci Bros Quartet egy élő jazz-legendával, Randy Breckerrel közösen lép fel Paloznakon! Randy Brecker trombitás, hatszoros Grammy-díjas zenész, maga az élő jazztörténelem. 1967 óta tartó pályafutása, előadói és zeneszerzői karrierje garancia a rock, az R&B és a jazz magasrendű fúziójára, így ő a fúziós jazz legnagyobb képviselője. Több mint öt évtizede van a pályán, annak is a csúcsán. Olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Frank Sinatra, Jaco Pastorius, Frank Zappa, Stevie Wonder, valamint Bruce Springsteen. A Magyar Jazz Napján a Jazzpiknik további színpadain is szól a jazz legjava. Az augusztus 20-i állami ünnepen az egykori Fortuna hangulatát hozza el ismét Dan von Schulz!

A Jazzpiknik második napján, az ír származású gitáros-énekes, Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band nyitja a Nagyszínpadot. Őt követi a világhírű holland szaxofon-istennő, Candy Dulfer. Candy zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Aretha Franklin, Jamie Cullum és sokan mások. Candy Dulfer augusztus 21-én, pénteken hevíti fel a Paloznaki Jazzpiknik közönségét!

A szombati záróestet Zsédenyi Adrienn - többszörös Fonogram-díjas, illetve Viva Comet-díjas -, a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb női képviselője nyitja meg. Ismert világserek, swing és jazz klasszikusok Zséda egyedi hangzásában a Pikniken! Az este a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes énekes, Mario Biondi fergeteges koncertjével folytatódik. Amint énekelni kezd, különleges és dögös hangjáról mindenki megismeri a szicíliai származású Mario Biondit. Az énekes a jazz és a soul egyik legnevesebb európai előadója, aki a This Is What You Are című slágerével robbant be a zenei életbe 2006-ban. Biondi második alkalommal látogat el Paloznak dűlőire a magyar közönséghez, először 2017-ben adott nálunk felejthetetlen koncertet az európai soulmuzsika koronázatlan olasz királya. Az est megkoronázásaként MF Robots utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait vegyíti energikus, új hangzású zenévé. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken nagy sikert aratott The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Buble, Craig David, vagy a tavaly Paloznakon is fellépett Rick Astley szenzációs vokalistájaként ismerhettünk meg. A vadonatúj hangzást ígérő, kirobbanó energiájú duót nálunk most először hallhatja a közönség.

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál. Teremtsünk biztonságos világot az autisták számára! Az autizmus sokakat elszigetel a környezetüktől, azonban együttes erővel segíthetünk, hogy biztonságosabbnak érezzék a világot. Ez egyfajta spektrumállapot, mely közel 160.000 embert érint Magyarországon. Az Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy egy olyan világot teremtsen, amelyben az autisták a legjobb önmagukká válhatnak. Ehhez társadalmi és egyéni szinten is változásokat kell elérniük. A Jazzpiknik szeretné támogatni munkájukat és célkitűzésüket, az első Autista Mintaház – Fejlesztő és Módszertani Központ létrehozását.

Tehát a Paloznaki Jazzpiknik Nagyszínpadának eddigi fellépői sora; augusztus 20-án, csütörtökön a Randy Brecker és a Magyar Jazz Szövetség formációja jegyzi a nyitóeseményt, a Magyar Jazz Napján. Augusztus 21-én, pénteken nekünk fog zenélni Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band, majd az est fénypontja a szaxofon-istennő, Candy Dulfer! A szombati záróesten, augusztus 22-én pedig Zséda nyitja az estet, őt követi Mario Biondi és az MF Robots utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát. Három nap tiszta jazz idén a Jazzpiknik további színpadain is, a nyári piknik élményével együtt!

Paloznaki Jazzpiknik 2020 további infók és jegyek >>>

 

Paloznaki Jazzpiknik 

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é