Rick Astley, a The Brand New Heavies és a The Jacksons is a Paloznaki Jazzpiknik 2019 fellépői között! Hír

Hirdetés

A ’80-as évek szupersztárja, a Never Gonna Give You Up gigasláger énekese érkezik hozzánk nyáron Paloznakra, a Jazzpiknikre. Rick Astley újabb reneszánszát éli, legfrissebb, 2018-ban megjelent Beautiful Life című albuma sikeres visszatérést hozott számára.

Alighanem mindenki emlékszik a Never Gonna Give You Up című slágerre és előadójára, Rick Astley-re, akiért lányok (és anyák) milliói rajongtak. A nyolcvanas évek életérzéséhez úgy tartozott hozzá ez a dal, mint a farmerdzseki vagy a melírozott tincsek. Astley bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is, mivel ő lett az első férfi szólista, akinek az első nyolc kislemeze mind a toplista tetejére került. A hirtelen jött siker után hamar, mindössze 27 évesen döntött úgy, hogy visszavonul és idejét a családjának szenteli.

Két évtizeddel azután, hogy először berobbant a zenei világba, ismét visszatért: a 2000-es években válogatás-albumokkal jelentkezett, majd az MTV Europe Music Awards-on 2008-ban Minden Idők Legjobb Előadója díjjal jutalmazták. 2016-ban UK Top 1 helyezést ért el a születésnapját ünneplő 50 című albuma, amely hosszú időn keresztül vezette a brit albumeladási listákat és 12 milliós megtekintést ért el YouTube-on. 2018-ban ismét új albummal jelentkezett, a Beautiful Life tizenkét számát egytől egyig maga Astley írta, hangszerelte és játszotta fel.

Idén a magyar közönség is ízelítőt kap az örök sztár megújult stílusának varázsából: augusztus 3-án, szombaton Rick Astley kifinomult soul hangzását élvezhetik a rajongók a Paloznaki Jazzpiknik keretében!

Tehát a Paloznaki Jazzpiknik Nagyszínpadának fellépői sora; augusztus 1-jén, csütörtökön a The Jacksons jegyzi a nyitóeseményt, őt követi a Peet Project. Augusztus 2-án, pénteken a The Brand New Heavies, Little G Weevil és a Silhouette & Vinx varázsolja el a közönséget, majd a szombati záróesten, augusztus 3-án Rick Astley, Maceo Parker és Adani&Wolf lép színpadra.

Paloznaki Jazzpiknik 2019 további részletek >>>

 

Paloznaki Jazzpiknik

Kapcsolódó

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze

Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír

Sziget 2025 - Szoho Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik. Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha