Rockmaraton 2018 - Nosztalgiabuli az idei fesztiválon! Hír

Rockmaraton életében a 2018-as év nem kerek évforduló – azt persze örömmel ünnepeljük, hogy nem kerültünk be a 27-esek klubjába - ahogyan azok a legendás lemezek sem, amik teljes hosszukban elevendnek meg a fesztivál színpadán.

Hirdetés

Idén négy hazai legenda közösen idézi fel munkásságuk talán legkiemelkedőbb korongjait. A 90-es évek legszebb pillanataira emlékeztet majd minket a Moby Dick a Kegyetlen évek nagylemezzel és az Aurora zenekar az Előre kurvák, gengszterek albummal. A Junkies 1997-ben kiadott, máig legsikeresebb lemeze, a Nihil tavaly jubilált, ezért egy Rockmaratonos koncert erejéig újra leporolják az örökbecsűt. Kalapács Józsi pedig dupla jubileumot ünnepel, hiszen a több mint 30 éve megjelent Pokoli színjáték és a több mint 15 esztendős Ösztön album dalai is elhangzanak majd a nosztalgiabulin a Kalapács zenekar előadásában. "Középkorú rokkereknek" a megjelenés erősen ajánlott!

Rockmaraton 2018 jegyelővétel és további részletek >>>

 

Szöveg: Rockmaraton

Kapcsolódó

Chance The Rapper is Európában a nyár második felében Hír

Chance The Rapper jelenleg a hiphop egyik legaktuálisabb alakja, az elmúlt hetekben már rengeteg észak-amerikai fesztiválra bejelentették, mint headliner, tegnap pedig három Grammy-díjat is elhozott, többek közt övé lett az Év rap albuma és a Legjobb új előadó díja is. A rapper első európai dátum

Bónusz fesztivál 2017 - Itt az idei dátum! Hír

Bár még jó sok víz lefolyik addig a Dunán, de a Bónusz fesztivál szervezői máris a naptárba tették a rendezvény 2017-es időpontját, amire ezúttal az év utolsó hónapjában, egész pontosan december 9-én kerül majd sor. A fesztivál hivatalos eseményét a fenti képre kattintva éritek el, hamarosan pedi

Fishing On Orfű 2017 - Itt a részletes program nagy része! Hír

Ma végre megérkezett a jubileumi, tizedik Fishing On Orfű részletes zenei programjának nagy része is, több hazai zenekar is egyedi koncerttel készül, ráadásul a külföldi előadók száma is növekszik a június 20. és 24. között visszatérő fesztiválon. Ezzel együtt a napijegyek értékesítése is elindult,

Waves Vienna 2017 - Íme az osztrák showcase-fesztivál első fellépői Hír

A Waves Vienna, az osztrákok showcase-fesztiválja és zeneipari konferenciája is lerántotta a leplet az első 2017-es fellépőiről és néhány egyéb fontosabb infóról is, lehet tehát tervezni az őszi kirándulást, ha valaki új környékbeli zenekarokat szeretne megismerni, vagy netalán elmélyülne a zeneipar