Petőfi Zenei Díj 2019: elindult a szavazás, díjátadó a Strand Fesztiválon! Cikk

Hirdetés

Idén is Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nyitónapján, augusztus 20-án  rendezik meg a IV. Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol nagyszabású, 120 perces élő show keretében, 11 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit, és a műsort a Balaton legnagyobb tűzijátéka zárja majd. A látványos gálát az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire június 18-tól kezdődően augusztus 12-ig szavazhat a közönség és az Akadémia tagjai.

„A Petőfi Zenei Díj megalapításával az volt a célunk, hogy egy olyan nívós zenei eseményt hozzunk létre, ahol méltó módon megünnepelhetjük a legsikeresebb dalokat és a legnépszerűbb hazai előadókat.  Nagyon kíváncsi vagyok a szakma és a közönség döntésére, augusztus 20-án, a gála helyszínén, minden kiderül.” - mondta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

Tavaly a gála új helyszínre, a Balaton partjára költözött és a STRAND Fesztivál nyitó napján tartottuk meg, az új helyszín pedig tökéletesnek bizonyult, így nem is volt kérdés, hogy  idén is itt vehetik majd át díjaikat a kategóriák győztesei. Ezúttal is arra törekszünk, hogy a műsor mind az ott lévő közönség, mind a tévénézők számára izgalmas és látványos legyen, ráadásul augusztus 20. alkalmából a show-t a Balaton legnagyobb tűzijátéka zárja majd. - árulta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője.

A 120 perces élő showra kizárólag itt látható műsorszámokkal készülnek a fellépők. Extra produkcióval érkezik többek között A Dal verseny és egyúttal az év dala cím győztese, Pápai Joci, színpadra lép a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS és a Nagy-szín-Pad! tehetségmutató egyik versenyzője, a USNK. Az év felfedezettje díj nyertese, az Acoustic Planet élőben játssza el a Beatrice egyik legkedveltebb számát, de itt lesz a Nagy-Szín-Pad! győztese, a USEME is, illetve a RedBull Pilvaker csapat képviseletében meghallgathatjuk a Magány című dalt is! Zárásként fellép a 2019-es év legnagyobb francia kedvence, az Ofenbach.

A győztesek kihirdetése után ünnepi koncertet ad az óriási népszerűségnek örvendő Follow the Flow, majd a Necc Party hozza el minden idők legjobb házibulijainak hangulatát. A MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadon pedig fellép a csodahangú angol világsztár, John Newman.

A IV. Petőfi Zenei Díj idén is az MVM támogatásával valósul meg. „A könnyűzenei élet tehetségeinek támogatása, népszerűsítése egyre komolyabb szerepet játszik az MVM kulturális szerepvállalásában. Büszkék vagyunk rá, hogy a Petőfi Zenei Díj szponzorálásával évek óta segíthetjük a kortárs zene kiemelkedő alakjainak elismerését” – mondta Jákó Eszter, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

A Petőfi Zenei Díj gálát az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu élőben közvetíti, illetve a gálát megelőző időszakban rengeteg érdekességet, izgalmas kulisszatitkot láthatnak a csatorna nézői.

 
Elindult a szavazás!

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott 100 magyar dala képezte. “Idén is egy 100 fős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló Akadémia tagjai választották ki a kategóriák 5-5 jelöltjét. A döntés minden évben nehéz, rengeteg kiváló dal készül, és ezekből illetve az előadóik közül kellett választaniuk, így volt, ahol csak pár szavazaton múlt, ki jutott be a top 5-be.  - tudtuk meg Filutás Annától, a Petőfi Zenei Díj projektvezetőjétől.

A jelöltekre június 18. és augusztus 12. között a Petőfi Zenei Díj oldalán szavazhat a közönség, és az Akadémia tagjai is újra voksolnak. A végeredményt az Akadémia és a közönség szavazatainak összessége adja majd, amely 50-50%-ban befolyásolja az eredményt. A Petőfi Zenei Díj szobrát a következő kategóriákban vehetik át az első helyezettek: az év zenekara, az év női- és férfi előadója, az év videóklipje és az év akusztikus koncertje.

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, míg az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett. Ők szintén extra produkcióval érkeznek majd a gála műsorba.

Emellett további négy új kategóriában - az év  szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított 5-5 fős shortlistből a korábbi életműdíjasok - Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor választják ki a győzteseket. A díjazottak jelen lesznek a helyszínen, de a díjat előzetesen adják át az életműdíjasok, erről videóbejátszó készül, bemutatva a munkásságukat.

A szervezők fontosnak tartják, hogy az eredmény az utolsó pillanatig titokban maradjon, ezért a borítékok kibontásáig azt kizárólag a szavazást felügyelő közjegyző tudhatja majd.

Petőfi Zenei Díj 2019 szavazás >>>

Strand Fesztivál 2019 további infók >>>

 

Petőfi Zenei Díj

 

Az Év Zenekara:

  • Bagossy Brothers Company
  • Follow The Flow
  • Halott Pénz
  • Margaret Island
  • Vad Fruttik

 

Az Év Férfi Előadója:

  • Ákos
  • Bagossy Norbert
  • Caramel
  • Marsalkó Dávid
  • Mező Misi

 

Az Év Női Előadója:

  • Lábas Viki
  • Palya Bea
  • Rúzsa Magdi
  • Schoblocher Barbi
  • Sena

 

Az Év Videóklipje:

  • Follow The Flow - Nem Tudja Senki
  • Irie Maffia/Marsalkó Dávid - Hajnali Kör
  • Kowalsky Meg A Vega/Lotfi Begi - Lehetetlen Nincs
  • Random Trip - Benned A Fény
  • Vad Fruttik - Jobb Lesz Holnap

 

Az Év Akusztikus Koncertje:

  • Bagossy Brothers Company - 2018.11.05.
  • Blahalouisiana - 2019.01.14.
  • Margaret Island-Karácsonyi Akusztik - 2018.12.24.
  • Paddy And The Rats - 2018.05.14
  • Pál Utcai Fiúk - 2019.01.07.

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Exkluzív koncertek, hazai és nemzetközi sztárok 2024-ben a SopronFesten Cikk

SopronFest 2024 2024. május 17-19. között, a pünkösdi hétvégén és az azt megelőző napokban másodszor rendezik meg a Hűség Városa új fesztiválját. A SopronFest a hazai fesztivál palettán újszerű, „urbán tematikát” valósít meg, amely az egész várost ünnepi programok százával tölti meg. A város vezetésének és a szer