SZIN 2021: itt a dátum, szeptember 30-ig döntheted el az idei jegyeid sorsát Hír
Hirdetés
Több mint 50 év után - a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.
1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek” szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak. 2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett.
A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják. „Mindenképpen csak az online nyilatkozatot tudjuk elfogadni, ezért arra kérjük a SZINezőket, hogy ezen a fórumon közöljék szándékukat” – hívja fel a figyelmet Kolonics Erika főszervező.
Akik megtehetik és szeretnének segíteni, hogy jövőre minél jobb fesztivál várja a látogatókat, azokat arra kérik, hogy a már megváltott jegy összegével támogassák a SZIN-t. A második opció arra ad lehetőséget, hogy az idénre megváltott jegyet a jövő évre vigye át, aki mindenképpen ki akar jönni a 2021-es fesztiválra. És harmadikként természetesen arra is van lehetőség, hogy a megváltott jegyeket visszaváltsák. Ez utóbbit azonban csak banki átutalással tudja teljesíteni a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. „Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk” – tette hozzá a főszervező, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el. „Kérünk mindenkit, hogy még a beküldés előtt ellenőrizzék, hogy minden adatot megadtak-e, azok helyesek és a nyilatkozat valóban a tényleges szándékot tükrözi, mert utólagos módosításra sajnos nincs lehetőség” - nyilatkozta a főszervező.
Felmerülő kérdésekkel kapcsolatban készséggel állnak rendelkezésre a helpdesk@szin.org e-mail címen és a 62/423-638-as telefonszámon, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont nyitvatartási idejében.
SZIN 2021 további információk >>>
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n