SZIN 2021: itt a dátum, szeptember 30-ig döntheted el az idei jegyeid sorsát Hír

SZIN 2021 dátumbejelentés

Hirdetés

Több mint 50 év után - a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.

1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek” szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak. 2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett.

A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják. „Mindenképpen csak az online nyilatkozatot tudjuk elfogadni, ezért arra kérjük a SZINezőket, hogy ezen a fórumon közöljék szándékukat” – hívja fel a figyelmet Kolonics Erika főszervező.

Akik megtehetik és szeretnének segíteni, hogy jövőre minél jobb fesztivál várja a látogatókat, azokat arra kérik, hogy a már megváltott jegy összegével támogassák a SZIN-t.  A második opció arra ad lehetőséget, hogy az idénre megváltott jegyet a jövő évre vigye át, aki mindenképpen ki akar jönni a 2021-es fesztiválra. És harmadikként természetesen arra is van lehetőség, hogy a megváltott jegyeket visszaváltsák. Ez utóbbit azonban csak banki átutalással tudja teljesíteni a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. „Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk” – tette hozzá a főszervező, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el. „Kérünk mindenkit, hogy még a beküldés előtt ellenőrizzék, hogy minden adatot megadtak-e, azok helyesek és a nyilatkozat valóban a tényleges szándékot tükrözi, mert utólagos módosításra sajnos nincs lehetőség”  - nyilatkozta a főszervező.

Felmerülő kérdésekkel kapcsolatban készséggel állnak rendelkezésre a helpdesk@szin.org e-mail címen és a 62/423-638-as telefonszámon, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont nyitvatartási idejében.

SZIN 2021 további információk >>>

 
 
Szegedi Ifjúsági Napok 

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é