SZIN 2021: megerősítve a fesztivál, sőt, egy nappal hosszabb lesz! Hír
Hirdetés
A hazai fesztiválpiac legnagyobb múltú bulikavalkádja, a Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt. Tehát lesz SZIN: idén öt napos, augusztus 25-29 között.
A SZIN szervezői úgy döntöttek, hogy idén megtartják a hagyományosan nyárzáró bulit, ráadásul a fesztiválozók örömére, idén egy nappal hosszabb rendezvénnyel. „Egyrészt szeretnénk a látogatóink számára - a hosszú kihagyás után - a fesztiválélményt meghosszabbítani, másrészt ezzel is igyekszünk támogatni a hazai zeneipar képviselőit, hogy minél több fellépőnek legyen alkalma újra színpadra állni” – nyilatkozta Kolonics Erika főszervező, miért döntöttek a hosszabb fesztivál mellett. Mint elmondta, ezzel mintegy 60-nal több magyar zenekarnak és előadónak tudnak fellépési lehetőséget biztosítani. A főszervező hozzátette azt is, hogy hamarosan a fellépők listája is nyilvánosságra kerül, az azonban már most biztos, hogy a SZIN árain nem emelnek, így a tavalyi – végül elmaradt fesztivál - árakon lehet idén is jegyeket vásárolni.
SZIN 2021 további iformációk >>>
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n