Sziget 2019: teleházas az Ed Sheeran nap! Cikk

Augusztus 7-én, az Ed Sheeran koncertjére teltház várható a Sziget Fesztivál 2019-en, ezért a szervezők arra kérik a látogatókat, hogy jóval a koncert előtt érkezzenek meg, hogy a „check-in” és a további biztonsági intézkedések miatti sorbanállást elkerüljék. A jegyeket érdemes előre, kedd estig a helyszínen beváltani, ezzel is meggyorsítva a bejutást. 

„Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest még tovább növeltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhoznunk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi „csúcstartóét” – részletezte a főszervező. Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headliner-ek előtt is headliner játszik, mint pl. az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National - Macklemore "kombó".Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég, ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters „ívet” említjük” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy "külön öröm számunkra, hogy olyan zenekarok is helyet kapnak a headlinerek között, akik jól illeszkednek a Love Revolution kampányunk üzeneteihez, mint például a csütörtökön fellépő The 1975, akik nemrég jelentettek meg egy "közös dalt" Greta Thunberg klímaváltozási aktivistával, a Fridays For Future életre hívójával." 

Hirdetés

Sziget 2019 további részletek >>>

Sziget 2019 jegyelővétel >>>

 

- Sziget Fesztivál -

Kapcsolódó

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö

Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk

Reggae Camp 2025 Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

32 nemzetközi és 42 hazai csapattal várja a rajtot a Rockmaraton 2025 Cikk

Powerwolf live A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát a