Sziget 2022: már megy a Civil Sziget jelentkezés Hír

Civil Sziget 2022

Hirdetés

Augusztusban ismét Sziget Fesztivál, és ahogy már megannyi éve, a szervezők idén is várják a Civil Szervezetek jelentkezését. Határidő: május 29.

A Sziget Szervezőiroda pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Sziget Fesztivál Civil Sziget programhelyszínén való megjelenésre. Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani. Olyan programokat várnak, melyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:

  • Amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani a fesztivál látogatóinak.
  • Programjukat több nyelven bonyolítják.
  • Amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.

Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.

Civil Sziget 2022 jelentkezés és további részletek >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

A Strand Fesztiválon debütál az ország első Podcast Fesztiválja! Hír

Podcast Fesztivál 2022 Az idén 10. alkalommal, Zamárdiban megrendezésre kerülő STRAND Fesztivál ad otthont az ország első Podcast Fesztiváljának. Az izgalmasnak ígérkező program célja, hogy a STRAND fesztivál négy napján, augusztus 18 és 21 között, napi két sávban hívják meg a hazai podcast világ legjobbjait egy, a hely

Indul a Balaton Sound 2022! Hír

Balaton Sound 2022 rajt Két év szünet után nagy nemzetközi sztárokat felsorakoztatva készül a visszatérésre Európa legmenőbb és legnagyobb presztízsű vízparti elektronikus zenei fesztiválja, a Balaton Sound. A tizennegyedik alkalommal érkező fesztivál rekordszámú sztárfellépővel és egy sokak körében kedvelt fesztiválbran

Nem lesz Yungblud koncert a Volt Fesztiválon Hír

Yungblud elmarad - volt 2022 A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja. „Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam” – írja Yung

30 friss fellépőt és napi bontást is kapott a Fekete Zaj 2022! Hír

Fekete Zaj Fesztivál 2022 új nevek A Fekete Zaj is teljes lendülettel készül az idei nyárzáró szeánszra. Ennek bizonyítéka pedig az a frissen bejelentett 30 formáció, akik szintén az ország legszebb fesztiválhelyszínének a vendégszeretetét élvezik majd 2022. augusztus 17. és augusztus 20. között! A új érkezők olyan fellépősorhoz c