Sziget 2023 újdonságok: pormentesítés, WC-upgrade, zöldítés, új dizájn és budget food Cikk

Sziget 2023 újdonságok

Hirdetés

Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban - a két év kihagyás után - tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a - sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás , a fesztivál főszervezője. „Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – hozta a jó hírt a főszervező.


Látványosabb dizájn

Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K- hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd. Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.


Vendéglátás és budget food

A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja az idén. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, ú.n. food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl - a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is - bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket. A főszervező elmondta: úgy határozták meg az árakat, hogy a fesztivál nem lehet drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál.

„Mindemellett minden vendéglátóhelynek a kínálatában lennie kell minimum egy ú.n. „budget food”-nak, aminek maximalizált ára 2.500 Ft lesz”

– mondta a főszervező. A food courtok üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság is: a vendéglátósok ennek megfelelően használhatnak étkészletet, csomagolóanyagot, alapanyagot és nagy figyelmet fordítanak az energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” más területeken is. Egyrészt minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. „Alapvetésünk, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat” – tette hozzá Kádár Tamás, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt - az ott lévő védett flóra miatt - idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.


Pormentesítés

A fesztiválélmény javítása érdekében a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak is „hadat üzen” a Sziget szervezőcsapata. Egyrészt már korábban visszazöldítették a Szigetet, a folyamatos locsolást „szürkevízzel”, azaz a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Party Aréna mellett alakítanak ki.


Sziget Ville

Szintén a vendégélményt javítják a Sziget területén kialakított, különböző szolgáltatásokat nyújtó kempingek. Alapvetően a két napnál hosszabb időre érkezők a Sziget egész – erre engedélyezett – területén felállíthatják a sátraikat, de aki ennél többre vágyik, azt várja a Siesta Kemping a Sziget észak-nyugati részén, ahonnan csak egy lépés a Sziget Beach by Tanqueray, de árnyas helyszínt nyújt a bejárathoz közeli Park Kemping is. A fesztivál keleti területén terül el a Sziget Ville, telepített szállásokkal, a Karaván Kempingbe pedig saját lakókocsikkal lehet érkezni. A Podpadopolis egy különleges kempingfalu, amely a hagyományos sátrak egy kiváló alternatívája, különböző szolgáltatásokkal. A Szigeten a legkülönbözőbb előre telepített szállások vehetők igénybe, amelyek mind remek alternatívát kínálnak a magunkkal hozott (és sokszor a fesztivál területén hagyott) sátrak helyett.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása. „Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.


Greener Fesztivál

Az idei év egyik újdonsága, a már fentebb említett vendéglátás fenntarthatóságának fokozása. Alapvető cél, hogy kisebb karbonlábnyom mellett elkészülő ételeket kínáljanak a vendéglátóhelyek. Ennek érdekében a szervezők kampányt indítottak a vendéglátósok körében, aminek következtében a vendéglátó partnereink 80%-a legalább két vegetariánus főételt fog kínálni, sőt 40% feletti lesz a vöröshúst egyáltalán nem kínáló partnerek aránya. A kampány célja volt továbbá, hogy a vendéglátósok minél nagyobb arányban használjanak magyar élelmiszert. Bevezettek egy hét pontból álló fenntarthatósági kritériumrendszert is, amiből legalább két kritériumnak minden vendéglátósnak meg kell felelnie.

Tavaly a fesztivál teljes hulladékának 42 százalékát hasznosították újra, az idei cél, hogy ez a mennyiség legalább 50% legyen. Tovább folyik a munka a kempingezés hulladéktermelésének visszaszorításáért. Gyűjtik a fesztiválozók ezzel kapcsolatos videóüzenetben tett ígéreteit; sőt idén már külön kempingrészt is biztosítanak azoknak, akik hulladékmentes környezetben szeretnék tölteni az időt, és ezért vállalják az elköteleződést.

Három új, nagykapacitású ivóvíz állomást telepítenek a fesztiválon, ahol hűtött csapvizet tölthetnek a kulacsaikba a látogatók, ezzel is csökkentve a PET palackok számát, a DRINKiQ támogatásával.

A Diageo és a Sziget idén is közösen hívja fel a figyelmet a tudatos, felelős alkoholfogyasztás fontosságára a DRINKiQ alkoholedukációs programmal, amelynek üzeneteivel a Sziget alkalmazásában, a Fesztivál Túlélési Kalauzban, továbbá a helyszínen hat különböző dizájnnal, üzenettel ellátott re:poharakon, és már az ívóvízpontokon is találkozhatnak a bulizók. A DRINKiQ.com oldalon egy kvíz mellett önértékelési tesztet és alkohollal kapcsolatos tényeket, hasznos információkat találhatnak a látogatók.

És idén - kísérleti jelleggel - külön karbon kompenzációs programot indítanak a fesztiválra repülővel érkezők számára. Az a cél, hogy pár éven belül a repülős utak nagy része kompenzálva legyen.

Sziget 2023 infók, jegyek >>>

Fesztiválok Városa hivatalos Sziget 2023 diákcsapat >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to