Sziget: 452 000 látogatót hozott az idei év, 2023-ban jön a 30. születésnap Cikk
Hirdetés
Hatalmas sztárok a színpadokon és a közönség között. Teltházas napokkal és összesen mintegy 452 ezer látogatóval zárt, a két üres év után hatalmas érdeklődés mellett újraéledt Sziget. És már azt is tudhatjuk, jövőre mikor találkozunk újra: Sziget 2023. augusztus 9-14 között.
Teltházzal indult a Sziget, aztán pénteken és szombaton is közel állt ahhoz, hogy ki kelljen tenni a megtelt táblát.
„A Fesztivál hiánya mutatja meg igazán annak értékét, fontosságát, jelentőségét, azt, hogy a Szigetre, az általa képviselt értékekre akár az év minden napján szükség lenne” – mondja Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott mindannyiunkban, de mi most nem egyszerűen a régi életünket szerettük volna visszakapni, hanem az elmúlt időszak tapasztalataival, érzéseivel gazdagodva, ha úgy tetszik megerősödve, új gondolatoknak, alkotásoknak, élményeknek igyekeztünk helyet adni. És nagy örömünkre valamint a többszázezres ”sziget család” megelégedésére, közösen részesei voltunk egy olyan megújulásnak, mely a Sziget sokszínű szabadságában válhatott teljessé” – mondta Kádár.
Az egyik legnagyobb változás idén a be- és kiengedési rendszer újratervezése volt, egyrészt, hogy a “K” híd külső részét ne terhelje annyira a fesztivál, másrészt a nagy tömegeket vonzó koncertekre könnyebb legyen a bejutás illetve onnan a kijutás. “A rendszer kiválóan vizsgázott” – mesélte Kádár. “Már az első napon, Dua Lipa koncertjére többtízezer
A hangerőt is sikerült kordában tartani, olyannyira, hogy Újpestről reklamáltak is, hogy nem hallhatják a fesztivál programjait. Sok panasz érkezett azonban a szálló porra, amit a Sziget előtti hosszú hetek aszályos időszaka okozott. “Folyamatosan igyekeztünk locsolással portalanítani, a fenntarthatóságot is figyelembe véve ügyelve, hogy nem ivóvízzel, hanem a Duna vízével tegyük azt” – mondta Kádár. A panaszok azonban jogosak, “bármennyire kűzdöttünk, a por többször győzött.”
Hatalmas sztárokat láthattunk a színpadokon és a szerencsések hatalmas sztárokat láthattak a nézőközönség között is. Kíváncsi volt ugyanis a Szigetre Zendaya Maree Stoermer Coleman, akit egyszerűen Zendayaként ismer a világ és vele jött Tom Holland is, mert korábban hallották, hogy óriási koncertek várhatók a Szigeten. Szintén a Szabadság Szigetére jött Pablo Schreiber kanadai-amerikai színész, aki nem először jár hazánkban, a Halo című filmet forgatta itt és most visszatért kedvenc városába. Szintén boldogan járta az elmúlt napokban Budapest utcáit, majd a Szigetre is kilátogatott napjaink egyik leghíresebb színésztehetsége, Timothée Chalamet, aki – akárcsak Zendaya – a magyar fővárosban forgatja a Dűne című film második részét.
Jövőre 30 éves Sziget és jön a 10 milliomodik látogató
A Sziget 1993-ban indult jövőre tehát 30 éves lesz és fura egybeesés, hogy jövőre várják a kezdetek óta számolt 10 milliomodik látogatót is. A szervezők a Sziget végeztével már fordulnak is a következőre és már most, augusztus 18-tól, de csak 48 órán keresztül tartó, nagyon kedvezményes akciót indítanak.
Ki tudja, talán a vevők közt lesz majd a szerencsés 10 milliomodik szigetes is...
Sziget 2023 infók, jegyek >>>
Sziget Fesztivál
Kapcsolódó
1 hét múlva kezdődik a BALKAN:MOST Fesztivál! Cikk
Nem volt még ekkora balkáni buli Magyarországon, de talán még magán a Balkánon sem: 30 koncert és laza hangulat vár mindenkit, akit vonzanak az aszimmetrikus ritmusok. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelkedő eseményeként 30 zenekart lát vendégül 9 balkáni országból, 3
A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Cikk
Szakmai konferenciával nyit csütörtökön, és családbarát vasárnappal zárul az első INOTA Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye az azonos nevű hőerőműben - a kettő között pedig száznál is több zenészt, dj-t, fényművészt és vizuális alkotót, illetve tö
70.000-en buliztak a Strand Fesztiválon - már jelen is a 2024-es dátum! Cikk
Vasárnap hajnalban ért véget a 11. STRAND Fesztivál, ahol hetvenezer fesztiválozó búcsúztatta együtt a nyarat. A MOL Nagyon Balaton ezzel ismét teljesítette küldetését, hiszen a nyár utolsó hetében ez a legnagyobb turisztikai esemény a régióban! Ebben az évben a hatalmas koncertkínálat mellett a
Mivel lepi meg Rita Ora a szülinapos SZIN-t? Cikk
Már eleve jó hír, hogy a fesztiválszezont Rita Oraval (is) zárhatjuk Szegeden, az meg csak hab a tortán, hogy az énekesnő olyan dologgal készül, amit még hazai közönség nem élhetett át élőben. A Szegedi Ifjúsági Napok zárónapjára, azaz szombatra már nagyon fogynak a jegyek, érdemes ezért mielőbb l