Sziget 2017 - Major Lazer, Glass Animals, Vince Staples és még sokan az utolsó előtti napon! Cikk

Az utolsó előtti nap is hemzsegni fog a Sziget a világsztároktól: Budapestnek szerenádozik George Ezra, visszatér Magyarországra az immáron nagyszínpadossá érett Glass Animals, pörgős bulit csap a Two Door Cinema Club, míg az estét a Major Lazer őrült triója zárja. És a sornak még közel sincs vége! 

Hirdetés

George Ezrara, a tehetséges énekes-dalszerzőre először 2013-ban figyeltünk fel, amikor egyszer csak feltűnt ez a bristoli srác, aki Budapestről énekel dalt, úgy, hogy előtte sosem járt erre. Szerencsére azóta ezt többször is bepótolta, most pedig a Nagyszínpadon játszik 16 órától. Utána a Glass Animals lép fel, akik az elmúlt két év talán egyik legizgalmasabb zenekara. Zenéjük érdekes táncos elegye a pszichedeliának, az elektrónak, a hip-hopnak és az indie-nek, egy örvénylő tarka egyveleg, amire tavaly megjelent How to Be a Human Being című albumuk is bizonyít. Az este headlinere a Major Lazer lesz, s előttük a Two Door Cinema Club pörget fel indie-rockos, funkos zenéjükkel. 

Az A38 Sátrat sem érdemes kihagyni Mac DeMarco gitár és szinti köré épített laza, popos dalait, a Jagwar Ma pszichedelikus dance muzsikáját vagy Vince Staples kaliforniai rapjét. A Telekom Arénában EDXBakermatDon DiabloBassjackers és Andro nyomja a négynegyedet, míg a partyzene másik szentélye, a Colosseum fellépői között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Michal BreethConfidnsAnna vagy éppen Matador.

Az Európa Színpad ezúttal sem okoz csalódást: az osztrák Mother’s Cake dögös rockkal, a spanyol ZOO pörgős rappel, míg a francia Naaman laza reggae dalokkal érkezik, míg éjjel az olasz Cosmo elektroszettje zárja a sort. Azok, akik a hazai hangokat keresik, a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpadnál a Massza, a Mörk, a NAZA, az Esti Kornél, az Irie Maffia és a Vad Fruttik képében megtalálhatja. Utánuk pedig a népszerű Necc Party-n énekelhetjük együtt a 90-es évek ciki slágereit.

A Szigeten tényleg mindenféle zenei stílus helyet kap és ezt nem csak a könnyűzenére értjük. A Papageno KlasszikusOpera és Jazz Színpad ugyanis igazi kuriózum a Szigeten, ahol kórusokat, áriákat és szimfonikus zenekart is hallhatunk. Idén van Kodály Zoltán halálának 50. és születésének 135. évfordulója, tiszteletére pedig minden nap kórusok nyitják a programot. Ma 16 órától az Octovoice Énekegyüttest hallhatjuk, majd Göncz Renáta és Magyaróvári Viktor projektje, a Kayamar zenéje csendül fel, ahol a két művész egy looper pedállal idéz meg egyszerre egy teljes zenekart és a mindenki által ismert popslágereket acapella feldolgozásban.

Az Operaház művészei öt éve vendégeskednek a Szigeten. Az évforduló apropóján Aczél András rendező az elmúlt öt év legsikeresebb áriáit és a legnépszerűbb muzsikusokat hívta segítségül és az operaénekesek még a közönséget is megénekeltetik majd. A színpad nevéhez hűen természetesen a jazz sem marad ki a sorból, ma este a csodálatos hangú Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint jazzgitáros páratlan összhangját hallhatjuk. Ezen a helyszínen egy új, kísérleti program is indult idén: a Cine Concert lényege, hogy némafilmes vetítések mennek, mialatt élő zenei kíséret szól. A vetítőgépeken minden este egy-egy fekete-fehér, az 1910-es, ’20-as évekből származó némafilm fut, ma éppen Korda Sándor klasszikusa, Az Aranyember kerül a vetítővászonra. 

Sziget 2017 további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Sziget 2017 koncertek - Mando Diao, Billy Talent, Macklemore & Ryan Lewis és a többiek Cikk

Bár már szép lassan a jövő évi fesztiválok irányába fordítjuk orcánk, azért még akad hely a nosztalgiának, így például pár Sziget 2017 zenei emlék felfrissítésének, amihez a fesztivál most pár teljes koncert illetve feltöltésével járult hozzá! Egyébként a 2018-as fesztivál infói is már úton, de ad

Sziget 2017 – Szemnek és szájnak ingere Cikk

Hihetetlen, de már negyed évszázada szór egyedi fűszert a Sziget Fesztivál a főváros nyári életébe, évről-évre már közel félmillió bulizónak adva egy minden érzékszervre kiterjedő élményt egy intenzív héten át. Hogy, mi hogyan fogadtuk be a jubileumot? Íme! Sziget 2017 a szemnek: Persze-persze,

Sziget 2017 - 452 ezer látogató érkezett a jubileumra, itt a jövő évi dátum! Cikk

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a “megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozot

Ma hivatalosan is Sziget születésnap, avagy íme a vasárnapi ajánló! Cikk

Teltházat hozott a Sziget szombatja, és vasárnap sincs pihenés, továbbra is világsztárok adják egymásnak a Nagyszínpadot a Szigeten. Sőt, ma a 25. Szigetet is megünnepeljük, a „boldog születésnapot” helyett pedig a Hurts, majd a The Chainsmokers játszik. A Metronomy igazi önfeledt, táncos, lehele