Sziget 2018 - Lana Del Rey, The Kooks, Parov Stelar, Asaf Avidan és Ummet Oczan is a pénteki menüben! Cikk

Hirdetés

A Summertime Sadness énekesnője, Lana Del Rey péntek este először lép fel a Sziget Fesztiválon - és ezzel együtt Magyarországon - a szomorkás dalaival, de itt lesz még a The Kooks, hogy tökös inde-partyt csapjanak, a Mastercard Színpadon Asaf Avidan játszik és itt lesz a „világzene Rolling Stonesa” is. 

A hétvége nyitásaként a Dan Panaitescu Nagyszínpadon a Vad Fruttik melegíti elő a terepet a The Kooksnak, akik az indie diszkók legnagyobb slágereivel és augusztus végén megjelenő friss lemezük dalaival hozzák mozgásba a tornacipős lábakat. Innen bizonyára könnyű dolga lesz a már szinte hazajáró Parov Stelarnak, az este fénypontja pedig az amerikai pophercegnő, Lana Del Rey lesz, aki melankolikus pop dalaival szaggatja évek óta a szíveket. 

Eközben a Mastercard Színpad by A38 sátorban késő délután egy friss brit banda, a Shame zúz – érdemes rajtuk tartani a szemünket -, de itt játszik még JP Cooper brit dalszerző-énekes és Asaf Avidan is, aki 2015-ben adott ütős koncertet a Szigeten, gyanítjuk, idén sem lesz másként. 

Világzenei Színpadon a műfaj egyik leghíresebb zenekara, a Les Negresses Verteselőször lép fel Magyarországon: a francia sanzon, angol punk, algériai rai és spanyol flamenco elemeit ötvöző zenekar harminc évvel ezelőtti Mlah lemezével érkezik. Persze a „nagy eljövetel” után és előtt is akad csemege a Világzenei Színpadon, például a Warsaw Village Band lengyel dub-hip-hop koncertje vagy a Besh O Drom balkáni őrülete. 

Bacardí Arénában ma többek között Yamina, Metzker Viktória, Andro, Ummet Oczan vagy Jay Hardway mellett a The Him holland producer-DJ-duó tesz tiszteletét, akik egy Tiesto remixverseny kapcsán jöttek össze, legutóbbi alkotásuk pedig Avicii Without You c. dalának remixe. 

A Sziget már régóta nem csak a zenéről szól, a szervezők legalább akkora hangsúlyt fektetnek a kortárs művészeti programokra, mint a zeneire. A Cirque du Sziget helyszín az egyik legnépszerűbb mind közül, ahol nem ritka, hogy egy-egy előadás előtt kígyózó sorok várnak a bejutásra. Ebben az évben Guinea, Marokkó és Kambodzsa misztikus világa is megelevenedik a porondon. A mai naptól kezdve minden este 20.00 órától az afrikai Groupe Acrobatique de Tanger Halka c. előadásával nyűgöz le mindenkit. Ebben a műsorban az akrobaták ősi tradíciókon alapuló egyedi stílusokon keresztül kérdőjelezik meg saját világnézetüket és rántják le a leplet azokról az ellentmondásokról, melyekkel mindennapi életük során találkoznak. A mozdulatok mellett itt a zene is fontos szerepet kap, ahogy az esténként 23.30-tól elcsíphető Afrique en Cirque előadásában is. A Circus Phare Khmer Metal c. darabja a kambodzsai fiatalok mindennapjait mutatja be, rengeteg humorral és emberséggel minden nap 17 órától és természetesen idén is találkozhatunk a Baross Imre Artistaképző diákjaival, akiket ezúttal Samuel Tétreault, a világhírű 7 Fingers kanadai színháztársulat igazgatója és társalapítója koreografál. 

A sátor melletti szabadtéri színpadon minden nap 15.15 és 21.40 között az angol Etta Ermini Dance Theatre, az olasz La Sbrindola és a The Loser Show, valamint a japán ACE váltják egymást, zsonglőr show-val, BMX és hip-hop párbajjal, lenyűgöző akrobatikai mutatványokkal. A szabadtéri színpadon minden este a Tűzmadarak Stromboli típusú vulkán kitöréseket idéz meg méteres láng csóvákkal és trükkökkel, hogy senki se fázzon az este.

 

Sziget 2018 részletes program >>>

 

- Sziget Fesztivál -

Kapcsolódó

FESZT!Eger: Zene mértéktelenül, fröccs mértékkel Cikk

Hagyományosan a fesztiválévadot a Feszt!Eger nyitja, idén május 30-án. A három napon át tartó bulifolyam Magyarország legizgalmasabb fesztivál-helyszínén, a boráról és a látványos, löszfalba vájt pincéiről híres egri Bolyki-völgybe várja a fesztiválra szomjas látogatókat. Zene mértéktelenül, fröcc

Balaton Sound 2019: tippek a keddi bejelentéshez Cikk

A hazai fesztiválpaletta egyik első komolyabb 2019-es bejelentését kapjuk majd meg január 22-én a Balaton Sound csapatától. Ennek kapcsán, és mert időközben a merítés is jóval nagyobb lett, pedig ismét merengünk egyet a szóba jöhető neveken, aminek eredményét alább meg is lelitek! Mint mindig a l

Több mint 4 órás koncerttel emlékeztek a zenészek Chirs Cornell-re - íme a teljes felvétel! Cikk

Január 16-án este a Los Angeles-i Forumban egy monstre, négyórás esemény keretében idézték meg a zenésztársak és barátok az elképesztően tehetséges és zseniális hanggal megáldott énekes, Chris Cornell emlékét. A 2017-ben elhunyt zenész emlékestjén olyan zenekarok és fellépők tették tiszteletüket,

Barba Negra: már több mint 50 koncert az idei menün! Cikk

Rendkívül sikeres 12 hónapot tudhat maga mögött a Barba Negra Club, Budapest egyik legnagyobb zenés szórakozóhelye teltházas Kowalsky meg a Vega koncerttel búcsúztatta az elmúlt évet. Ami a folytatást illeti, a 2019-es év bőven tartogat meglepetéseket. Már most több mint ötven program szerepel a B