Sziget 2019: a fenntartható fesztivál Cikk

Hirdetés

Az idei Sziget fesztivál továbbra is különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve a Green Sziget Center program helyszínén a klíma start-upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók.

A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek központjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. A tavalyról már ismert re-pohár rendszer idén is folytatódik, ami azt eredményezi, hogy mintegy 1,5 millió egyszer használatos műanyag poharat fognak kiváltani a "többutas" poharak. Tavaly a "Don’t Suck- Ne szívd meg" szívószál-mentes kampány 60%-kal csökkentette a szívószál használatot. A nagy sikernek köszönhetően idén egy tovább fejlesztett változattal igyekeznek még jobban csökkenteni ezt az arányt: már a szívószálak önkiszolgáló pultra helyezését sem támogatja a Sziget, illetve, a központi ártáblákra is felkerül a szívószálmentes üzenet. Azok a látogatók, akik mégis ragaszkodnak a szívószálhoz, papírból készült, 100%-ban újrahasznosítható alternatívával szürcsölhetik az italokat. A szívószálak mellett a vendéglátóhelyek nem újrahasznosítható hulladékainak csökkentésére is különös hangsúlyt fektet a fesztivál. Az eddig bevezetett értékesítési szabályokon túl nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd. A 2018-as szelektív gyűjtési program eredményességét a kézi takarítás fejlesztésével tervezik növelni, ennek érdekében 50 fő hulladékgyűjtő önkéntessel nő a humánerő kapacitás.

A cél az 50%-os újrahasznosítási arány fenntartása és növelése. Továbbá a fesztiválozók idén is ajándékokért cserébe válthatják be a szelektíven válogatott hulladékot a Green Sziget Centerben. Nem csak a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésére, de az eldobott csikkekre is ügyel a Sziget. Idén 50 000 darab mobil hamutartó kiosztását tervezik a fesztivál bejáratánál. A tervek szerint emellett olyan külön PET gyűjtő aktivitások is megvalósulnak, amiket a Sziget partnereivel karöltve végez majd el, ahol a visszagyűjtött PET palackok újrahasznosítását is vállalta az adott partner.

A víztakarékosság is nagy figyelmet kap idén. A fesztivál egy speciális kampánnyal készül a zuhanyzási idő csökkentésére, amit 2018-ban kísérleteztek ki a fesztiválon. Minden zuhanyfülkét takarékos zuhanyzásra felhívó matricákkal látnak el. Ez akár már 20%-os vízmegtakarítást is eredményezhet. A szervezők kreatív módon fogják felhívni a figyelmet a fesztivál területén elérhető vízvételi lehetőségekre is. A vízcsapok a szolgáltatási térképen is fel lesznek tüntetve, és a vízlelőhelyeket embernagyságú vízcseppek fogják jelölni. Az Eco Camping területén vákuum öblítéses ECO WC-ket telepítenek, melyekkel 85%-os vízmegtakarítás érhető el.

A Duna tisztán tartására is fontos szempont. A Sziget önkéntesei naponta tartanak majd közös szemétszedést, hogy a Sziget dunai partszakaszán ne juthasson hulladék a vízbe.

Mindezek mellett a Fesztivál idén bevezet egy új étkeztető blokkot, ahol a fenntartható táplálkozás kerül a középpontba. Ebben a blokkban alacsony CO2 kibocsátású ételeket - nem csak a vegán és vegetáriánus, hanem halat és csirkét - forgalmazó helyeket találhatnak a fesztiválozók.

Az itt képződött konyhai hulladék a Szigetre kitelepült mobil komposztáló berendezésben kerül majd feldolgozásra, ahol a tervek szerint 100 m3 ételmaradékot, lebomló csomagolást dolgoznak majd fel. Az itt készült humusz anyag az Óbudai-sziget rekultivációja során kerül felhasználásra a Főkert által. A mobil komposztáló mellett egy „látványlabor” is helyet kap, ahol a komposztálás folyamatát tudományos igényességgel mutatják be a látogatóknak.

Az energiahatékonyság érdekében a fesztivál önálló mérőórával szereli fel a kereskedelmi egységeket, és energiahatékonysági tanácsokkal látják el az üzemeltetőket. Az önkéntesek segítségével azt is figyelni fogják, hogy a javasolt intézkedésekből melyeket vezetik be.

Az ECO CAMPING POWERED BY E.ON a fesztivál tudatos kemping zónája, ahol a korábban már említett vákuumos WC-k mellett upcycling bútorokkal, közösségi reggelikkel, környezetbarát tisztítószerekkel teremtenek zöld kempinget a fesztiválozók számára. A sikeres tavalyi bemutatkozás után idén újra lesz napelemmel működő kemping az E.ON támogatásával. A különleges hangulatú és egyben fenntartható Eco Kemping nemcsak kényelmes, hanem környezettudatos is lesz, hiszen E.ON Solar napelemek állítják elő a melegvizet és az áramot. Szintén napelemek segítik majd a telefontöltést az energiacég standján, ahol a fesztiválozók hűsölve töltődhetnek fel. Az E.ON élményeket is kínál: a standjuk és a tavaly népszerűvé vált lépésszámláló applikációjuk idén újabb meglepetéseket tartogat.

Ezen kívül a merchandising területén is bevezetnek egy új SZIGET termékcsoportot, SzigEthical néven. Ezek a Fair Wear Foundation által validált organikus pólók, vászontáskák és BPA-mentes kulacsok. A termékek megvásárolhatóak lesznek mind a merch-pultokban, mind a Green Sziget Centerben és a Recycling Point-okban.

A szervezők idén jobban hangsúlyozzák a fesztivál kerékpárbarát jellegét. A Csepellel való együttműködés keretei között 70 db biciklit kap a Sziget stáb, ezek között 10 db egyedi, „Love Revolution” fényezéssel ellátottat. A Csepellel és a Magyar Kerékpáros Klubbal közösen „Bringázz a Szigetre” kampány is készül, ami a különböző közösségi médiumok segítségével hívja fel a figyelmet a Sziget biciklibarát jellegére.

Az új intézkedések a Fesztiválon évek óta folyó komoly szakmai munka eredményei, amelyek idén is folytatódnak. Így a fesztiválszervezők megismerik a fesztiválozók környezetvédelmi programokhoz való viszonyát, folyamatosan adatokat gyűjtenek, és kisebb kutatásokat bonyolítanak le kifejezetten azzal a céllal, hogy nemzetközi konferenciákon és más szakmai találkozón bemutatható tudásbázist hozzanak létre. A kutatások és monitorozások eredményei egyébként megtalálhatóak lesznek a 2019-es SZIGET Fenntarthatósági Jelentésben is.

 

Sziget 2019 jegyek >>>

Sziget 2019 további infók >>>

 

Fotó & forrás: Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de