Sziget 2019: ki lehet az első headliner? Cikk

Hirdetés

Minden eddiginél korábban, már szeptember 20-án megkapjuk a Sziget Fesztivál első jövő évi fő fellépőjét, ez pedig jó alkalom egy kis spekulációra! Annyi biztos, hogy 2018-as év tükrében, már tényleg merhetünk egy kicsit merészebben gondolkodni, úgyhogy ennek jegyében (is) fogant az alábbi tippsorunk:

Muse

Érkezik az új album, ráadásul a zenekar a fesztiválon is megfordult már, így ha lesz a Sziget idején Európa-turnéjuk, jó eséllyel befuthatnak a rendezvényre. Mondjuk annyit azért ehhez hozzátennénk, hogy bár mi nagyon szeretjük Matt Bellamy-t és csapatát, kicsit biztonsági játék lenne őket választani, legalábbis az első bejelentéshez mindenképp.   

Ed Sheeran

Idén a bécsi önálló duplakoncert miatt már jó pár ujj keresztbe fonódott a Sziget-befutó ügyében, de végül maradt a 8 állomásos stadionturné a kontinensen. Ebből kifolyólag nagyon lóg a levegőben, hogy ha 2019-ben lesz újabb kanyar Európában, fesztiválosra veszi a figurát a brit énekes. Az nem kérdés, hogy Ed Sheeran abszolút kompatibilis a Szigettel, viszont jelenleg az egyik legdrágább fellépő, akiért ráadásul óriási licitverseny megy minden évben. Hatalmas siker lenne megcsípni 2019-re.     

Metallica

Nem rossz ómen, hogy a Metallica szintén szeptemberre ígérte a 2019-es európai turné bejelentését, és bár sokan kétkednek már benne, hogy a Sziget metal zenét hozna a nagyszínpadra, azért ne gondoljuk, hogy egy Metallica kaliberű bandának ne lenne azonnal helye és masszív közönsége a fesztiválon.

Swedish House Mafia

Axwell, Steve Angello és Sebastian Ingrosso hármasa már garantált turnézó a 2019-es szezonban, ráadásul gyakorlatilag biztos, hogy ott lesznek a Tomorrowland-en is, onnan pedig már csak egy nagyobb nyújtózkodás a Sziget Fesztivál. Az sem elhanyagolható szempont, hogy valószínűleg méretben és lehetőségekben is a Sziget a legesélyesebb helyszín egy hazai SHM-bulihoz.    

Coldplay

Egyre több irányból érkeznek a hírek, hogy 2019 nyarán fesztiválkoncerteket tervez a Coldplay, a zenekar pedig már nagyon régóta ott van a Sziget bakancslistáján, ezért ha lesz rá lehetőség, a szervezők biztos, hogy nem akarnák kihagyni a csapat jelentette ziccert.

Foo Fighters

Szintén több helyről csordogálnak a pletykák, hogy Dave Grohlék már szinte biztos érkezők a brit Reading & Leeds rendezvénypárosra, ami pedig jó jel ahhoz, hogy már augusztus első felében is Európában legyen a Foo Fighters. Lehet 1997 után végre ismét láthatjuk a srácokat a Nagyszínpadon?  

Red Hot Chili Peppers

Még egy régi bakancslistás csapat, akik előtt bármikor nyitva a Sziget Fesztivál fő helyszíne. A turné mellett jó érv, hogy elvileg már egy új album is célba érhet a jövő nyárra, a kérdés persze főleg az, hogy a nyár végi, vagy a nyár eleji rendezvénydömpinget célozza-e meg a zenekar.

Rammstein

A Rammstein jövőre visszatér a turnézáshoz, ez már biztos. Azzal is igen jó eséllyel számolhatunk, hogy a nyár valamelyik időszakában a kontinensen lesznek. Az sem vitás, hogy a Sziget legalább olyan szívesen látná őket a nagyszínpadon, mint bármelyik másik nagyfesztivál. A kérdés innentől kezdve már csak annyi, hogy térben és időben megvalósulhat-e a német zeneipar legfontosabb exportcikkének és a térség legnagyobb fesztiváljának a frigye.

...és a többiek

Mivel még nem dúskálunk a bejelentésekben, igen sok komoly fellépő van az esélyes-kalapban. Akár Lady Gaga, vagy a Radiohead is felbukkanhat, Eminem is visszatérhet egy újabb Európa-körre. Ha nem is headliner státuszban, de jó ideije érne már egy Twenty One Pilots befutó is, de ki tudja, talán a 2019-ben várhatóan újra turnézó Slipknot sem elképzelhetetlen, sőt, ha esetleg Stromae ismét koncertezne jövőre, valószínűleg már ős is headlinerként térne vissza, nem is beszélve arról, ha a Tool végre újra átugorna Európába zenélgetni egy kicsit, vagy épp az újra aktív Smashing Pumpkins kerülne képbe a nyárra...

Egy biztos, 20-án délelőtt kiderült az első húzónév a Sziget 2019-re!

 

-fv-

Kapcsolódó

CAFe Budapest 2018: programok a záróhétvégére Cikk

Francia szaxofonmágus, kubai díva, kísérleti elektronika, népzene és jazz fúziója, irodalom minden mennyiségben – kihagyhatatlan programok a CAFe Budapest záróhétvégéjén is! A kubai díva, Marialy Pacheco egy szál zongorával varázsolja el a hallgatóságot, Guillaume Perret a TRIP Hajón igézi meg a

UK Festival Awards 2018: a Sziget is az indulók között Cikk

A brit földnek akad egy saját külön bejáratú Festival Award megmérettetése már 15 éve, de a  szigetország kategóriái között mindig is jelen volt egy bizonyos ’Best Overseas Festivals’ lista is, amelyben Európa legjelentősebb, nem angol nagyrendezvényei kapnak helyet, és amelyben már jó pár éve bér

Woodstock Festival 2019: tényleg jön augusztusban a jubileum? Cikk

Mára már túlzás nélkül a legfontosabb és a legnépszerűbb formája a (nyári) kikapcsolódásnak a fesztiválozás, aminek origója egy bizonyos 1969-es rendezvény, a Woodstock Festival. Természetesen vannak hasonlóan nagy múltú európai rendezvények – mint például az Isle of Wight Festival, a Glastonbury

Leonard Bernsteint ünnepli a CAFe Budapest fesztivál Cikk

Ismeretterjesztő műsorain generációk nőttek fel, népszerű dallamait szerte a világban mindenütt ismerik és szeretik, egyszerre volt kitűnő zongorista, zeneszerző és karmester, a világ legnevesebb zenekarait vezényelte elképesztő energiával: idén lenne 100 éves Leonard Bernstein. A 27. CAFe Budape