Sziget 2019: tizennégy helyszín ejtőzéshez és feltöltődéshez Cikk

Ha az egész hetet a Sziget Fesztiválnak szenteljünk, pláne ha kint is alkunk, akkor jól jön néha kicsit kikapcsolódnia zenei fősodrásból és töltekezni egyet. Nyilván ennek az egyik legkézenfekvőbb módja szundítani  egyet, de van úgy, hogy nyugira vágyunk, de nem feltétlen szeretnénk levenni ujjainkat a fesztivál pulzusáról.

Ehhez a kikapcsolódási lehetőségekhez válogattunk ki nektek pár hangulatában igen karakteres helyszínt, ahol akár fél, akár több órára is, egy kis – nem egyszer még kultúrával, sőt tudással is megspékelt – nyugalmat lelünk, miközben továbbra is ízég-vérig a sziget-atmoszférát szívhatjuk magunkba.    

Hirdetés

Chill Garden

A napközben, de akár az éjszakai, sőt a hajnali ejtőzés egyik központja a Sziget Beach tőszomszédja, a Chill Garden. A név pedig nem árul zsákbamacskát: nyugis zene, puha szőnyeg és párnák ameddig a szem ellát, kellemes bárok és nappal árnyék, éjjel kellemes lampionfény. Mindehhez jár esténként némi élő zene a nyugisabb ritmusok világából, táncbemutatókkal és tűzzsonglőrökkel fűszerezve.  

ArtZone

A kreativitás és a szemcsemegézés egyik központja a Sziget Art Zone, ahol a nagyon mutatós installációk mellett interaktív programokkal, workshopokkal csiszolhatjuk az ötletességünket vagy épp rázhatjuk le másnapunkat. A helyszín 12 és 22 óra között, a workshopok 20 óráig várják a fesztiválozókat.

Music Box

Igazi fűben ülős-lazítós koncertélményeket tárazhatunk be a Music Box helyszínen, ahol egymásnak adják a stafétát a hazai és nemzetközi dalszerző énekesek, miközben ipari mértékben gyártják a közvetlen baráti hangulatot délután 5 órától egész késő estig!  

Nagy Utcaszínház

Nagyon hangulatos éjszakai színházi élményeket tárazhatunk be a Nagy Utcaszínház berkeiben, ahová minden évben egy elképesztően izgalmas társulat és hiper látványos kortárs produkciója érkezik, kikapva minket egy kis időre a fesztivál forgatagából és nem mellékesen leejtve az állunkat rendhagyó, a fesztivál léptékéhez méltó előadással.

Hungarikum Falu

Pont a hazai folklór maradna ki a Sziget kínálatából? Naná, hogy nem! A Hungarikum falu már jó ideje elhozza a fesztiválra a magyar vidéket, ízelítőd adva a magyar hagyományból és persze a jóféle ételből-italból. Ha lelécelnénk kicsit ’vidékre’ a Sziget-forgatagából, akkor ezen a mi helyünk!

Vándor Vurstli

Mindenki imádja ezt a múltidéző vidámparkot, ahol a klasszikus célbadobó és lövő játékoktól kezdve a miniatűr óriáskeréken át megannyi retro játékkal mulatathatjuk az időt. Ha pedig előadásra vágyunk, akkor a  bűvészek, bábosok, zsonglőrök, artisták sőt még a jövendőmondó is a rendelkezésünkre áll! Ezek után már csak egy retro nyalóka kell, és teljes a lesz az élmény!

Cirque du Sziget

A cirkusz nem csak szerves része lett az évek során a Sziget Fesztiválnak, de a legkedveltebb nem zenei helyszínné lépett elő. A délután 2 óra és éjjel fél 12 között elképesztően látványos és/vagy szórakoztató műsort kapunk, amelybe nem egyszer a közönség is bekapcsolódik. Ha eddig nem tettük, 2019-ben feltétlen próbáljunk rá!

Színház- és Táncsátor

A napindító frissítő tánc után a világ minden tájáról érkező produkciókkal várja a Szigetlakókat a ó Színház és Táncsátor! Az előadások több színpadon folynak, a nívóról pedig válogatott társulatok gondoskodnak, a Föld megannyi tájáról, mi pedig nagykanállal habzsolhatjuk a kultúra eme formáját, tovább színesítve az amúgy is tarka Sziget-hetünk.

Ji Csing Labirintus

A Ji Csing, azaz a Változások könyve kel életre a Sziget e rendhagyó helyszínén dél és éjfél között. Az ősi kínai írás jóslatainak és gondolatiságának a világába a látogatók nyolcasával léphetnek be, a bejáratnál egy nyolcszögletű kerék segítségével kipörgetik maguknak azt a két jelet, melyeket a labirintusban bolyongva, az azoknak megfelelő szereplőkkel interakcióba lépve tudnak önmagukra vonatkoztatni és megfejteni. Ha van igazán jó helyszín egy kis mentális és asztrális frissülésre, akkor ez az!  

Luminárium

Egy híján 20 egyedi, ívelt kupolából álló csarnok vár minket a Luminárium labirintusában, amelyet akár egy lendülettel végigbolyonghatjuk , de akár kicsit meg is pihenhetünk benne. A csarnokok látványvilága unikális élményt passzint a Sziget-kalandjaink sorához, ráadásul a világot bejáró létesítmény két új látványeleme is itt Magyarországon debütál.

Sakksátor

A helyszín aligha kíván részletes bemutatás, hiszen az egyik legtökéletesebb kikapcsolódás és szellemi torna e stratégiai játék, amelyet nem csak űzhetünk itt, de még tovább is csiszolhatjuk tudásunk. Ráadásul idén minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit is beszél majd a sportról.

Múzeumi Negyed

Ha a színház, cirkusz és folklór mellett tovább tupíroznánk a kulturális csomagunk, akkor bátran vegyük az irány a Múzeumi Negyed felé. A több mint egy évtizede a Sziget szerves részét képező helyszín egy hamisítatlan kulturális és művészeti találkozóhely, ahol megannyi rangos hazai intézmény kalákában adja össze az élményt!  

Cinema Hungary / TEDxBudapest Salon

Siker- és kultuszfilmek, némafilmek és felújított klasszikusok pörögnek majd a vásznon, ami elé elvonulhatunk némi filmes töltekezésre, ha pedig egy kis elmecsiszolás is belefér, akkor a jöhetnek a TED beszélgetések, tömve ötletekkel, inspiráló gondolatokkal és nem egyszer magvas megfejtésekkel.  

Klasszikus Opera és Jazz Színpad

A jobbnál jobb napközbeni kórus-, szimfonikus- és operaelőadások és interaktív programok mellett  – igen, még karmesterként is kipróbálhatjuk magukat – a Klasszikus Opera és Jazz Színpad az a hely ahová akár az éjszaka közepén is elvonulhatunk dobhártya-balzsamozásra némi minőségi jazz muzsikával. Csak ajánlani tudjuk!    

 

Sziget 2019 további részletek>>>

Sziget 2019 jegyelővétel >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss