A Daughter is bejelentette magát a Sziget Fesztivál 2020-ra! Hír
Hirdetés
Már tudjuk, hogy a héten érkezik a Sziget Fesztivál 2020 első fellépőbejelentése, amit a pár nappal ezelőtti Khalid-hír után a brit shoegaze / indie folk vonal egyik kiváló csapatának, a Daughter önbejelentése is tovább erősít!
A zenekar közösségi profiljain jelentette be a nyárvégi Európa-turnéját, amin bizony már egy Sziget is ott virít, méghozzá augusztus 6-i időponttal. A rajongóknak pedig tényleg dörzsölhetik a kezüket az eseményre, ugyanis a csapat még novemberben jelezte, hogy javában a stúdióban ügyködik, így igen könnyen lehet, hogy a nyáron már egy új album dalait is zenekarral dúdolhatjuk majd a Sziget fövenyén.
Sziget 2020 további infók >>>
Sziget 2020 jegyelővétel >>>
-fv-
Kapcsolódó
2025-ben ingyenes lesz a Bondoró Fesztivál Hír
Nagy újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már in
Friss neveket hozott az INOTA Fesztivál 2025 Hír
Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 2025. augusztus 28–30. között jön a folytatás az ország egyik leglátványosabb ipari területén. A szervezők most további előadókat jelentettek be a már egyébként is izgalmas nemzetközi és hazai sz
Liszt Ünnep 2025: megérkeztek az első fellépők Hír
Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a
Magyar Zene Háza X MOME - Jön az Intermezzo Fesztivál 2025! Hír
Harmadszorra is Intermezzo! A Magyar Zene Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös audiovizuális fesztiválján május 24-én a zenei fellépőkön túl izgalmas programok és installációk is várják a látogatókat. Érkezik többek között Indigo és Blaize, az Acoustic Minimal Techno Party, Mákó Ro