Sziget Fesztivál: 420.000 látogató idén, jelen a 2024-es dátum Cikk
Hirdetés
Idén is többszázezer látogató élhette át a Szabadság Szigetének egyedi életérzését és azt a hatalmas változást, amin átesett a fesztivál. A programkínálat színesebb volt, mint valaha, mint ahogy a Sziget látványvilága is visszakapta régi fényét és szolgáltatásaiban is nagyot újított a fesztivál a korábbi alkalmakhoz képest. Jövőre jön a jubileumi, 30. (harmincadik) Sziget, már azt is tudjuk mikor: augusztus 7-12 között ünnepelhetjük a jeles alkalmat, amire egy különleges jegyakcióval, már pár nappal a fesztivál zárása után bebiztosíthatjuk helyünket.
Akik már többször jártak a Szigeten, a nagy változásra csodálkoztak rá, akik először, azokat az egyedi élmény szippantotta be az idei fesztiválon. Akár ezért, akár azért, a Sziget valóban nagyot fejlődött minden tekintetben. Már csak elfelejtett múlt volt a levegőben kúszó porfelleg, vagy a mobil wc-k letűnt világa. Szebbek lettek a színpadok, de a telepített konténer wc-k is, mint megannyi látványelem illeszkedtek be a fesztivál megjelenésébe, mindig tisztán várva a közönséget. Visszatértek az izgalmas dekorelemek, az Art of Freedom lenyűgöző alkotásai is. Soha ekkora kínálattal és ilyen kényelmi szolgáltatással nem állt elő korábban a fesztivál vendéglátása, tovább bővült a VIP élmény és a kempingek szolgáltatásai is nagyobb változatosságot mutattak. A fű pedig boldogan zöldellt végig a fesztivál alatt, mintha frottír zokniban menetelt volna rajta napi többtízezer ember, színpadtól sátorig – és vissza.
„Nagy vízválasztó volt az idei év a Sziget történetében. Sikerült, egy nagyot lépve, a vendégélmény fokozásával újraértelmezni a Sziget életérzést úgy, hogy a fesztivál sokszínű programkínálata is formálódott a hazai és egyre bővülő nemzetközi közönség igényeihez” – mondta Kádár Tamás. „Örömmel nyugtáztuk, hogy a tavalyi, még a pandémia nyűgjeit nyögő év után mennyire nagy az érdeklődés a Sziget iránt. Idén sem panaszkodhatunk a látogatószámra, és bízunk abban, hogy a megújulás hírét sokan viszik majd szét szerte a világban” – tette hozzá Kádár, aki azt is elárulta, hogy két közel teltházas nappal, s a Sziget végéig összesen valamivel több, mint 420.000 összlátogatóval számolnak.
És egy örömteli hírt, egyfajta jubileumi ajándékot is bejelentett a főszervező. „Jövőre 30. alkalommal fogunk együtt ünnepelni a Szabadság Szigetén. Ebből az alkalomból augusztus 17-én este 8-tól, 48 órán keresztül nagyon különleges áron vásárolhatnak a Szitizenek 6-napos bérletet vagy VIP bérletet, de készülünk egy új bérlet verzióval a 21 éves vagy annál fiatalabb látogatóinknak is” – mondta Kádár, aki hozzátette, hogy a részletek miatt érdemes a Sziget weboldalát és social felületeit árgus szemekkel figyelni.
Sziget 2024: augusztus 7-12. >>>
Sziget Fesztivál
Kapcsolódó
Vasárnap indul a SopronFest 2025! Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyílik az idei SopronFest. Budapest Bár koncert, kiállításmegnyitók, podcast beszélgetések Vitray Tamással, Rakovszky Zsuzsával, Cserbik Ritával és Lovasi Andrással, valamint egy különleges vacsora Rákóczi Ferivel is az egész napos programsorozat részei. A SopronFest
Tíz időszaki kiállítás nyílik a SopronFesten Cikk
A SopronFest ideje alatt, június 1. és 8. között tíz időszaki kiállítás nyílik Sopronban. Első alkalommal mutatkozik be önálló tárlattal szülővárosában a világhírű fotográfus, Esther Horvath. A Várkerület pop-up galériává alakul, a Mária-szobor környékén egyedülálló módon gigantikus festmények rep
Na de mi is az, hogy tribute? - Közeleg a Tribute Maraton 2025 Cikk
„Tegye fel a kezét, aki vágyik rá, hogy élőben láthassa az ABBA-t, vagy tomboljon Jim Morrison mikrofonja előtt, de behelyettesíthetjük nyugodtan bármelyik örökzöld legendával a képletet. Jó belefeledkezni az álmodozásba, hogy mi lenne, ha csak egy estére is, de fel lehetne támasztani ezeket a z
75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti