SZIN 2018 - Jess Glynne és Wilkinson is érkezik! Hír

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN idén augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.

Hirdetés

Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett - fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem…

A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne, aki mögött - fiatal kora ellenére - figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel. 

Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.

Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valami jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves,a Csík zenekar idén 30 és jön Szegedre az Ákos 50 turné is. 

Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello isa félévszázados SZIN-en.

Az ország legnagyobb tradíciójú fesztiváljára március 15-ig akciós áron, 15.950Ft-ért lehet bérletet venni.

SZIN 2018 jegyelővétel és további részletek >>>


Sajtóanyag: Szegedi Ifjúsági Napok

Kapcsolódó

SopronFest 2026: itt a dátum! Hír

SopronFest 2025 Hatalmas sikerrel zárult a III. SopronFest. A tartalmában és formátumában is újszerű fesztivál szervezőinek célja, hogy ünnepi hangulattal töltsék meg a Hűség Városa éttermeit, kávézóit, klubjait, utcáit és tereit. A tíznapos eseményen 300 programnak 75 helyszín adott otthont, köztük 10 időszaki k

Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír

Queens of the Stone Age - Alive in the Catacombs   A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat

Elindult Lionel Richie turnéja – erre számíthatunk a legendás énekestől Budapesten Hír

Lionel Richie turné 2025 Június 1-jén elstartolt Lionel Richie Say Hello To The Hits turnéja az Egyesült Királyságban, ahol legnagyobb slágereivel táncoltatta meg a közönséget. A turné hamarosan Európában folytatódik, július 17-én pedig az MVM Dome-ban is generációk éneklik majd együtt az olyan legendás dalokat, mint a He

2025-ben ingyenes lesz a Bondoró Fesztivál Hír

Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál 2025 Nagy újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már in