SZIN 2019: kedvezményes bérletek július 31-ig! Cikk

Hirdetés

Napfény, barátság, gyönyörű lányok, fergeteges koncertek és semmihez sem fogható atmoszféra a Tisza partján, Szegeden. 4 napig a fesztiválozóktól nyüzsög a partfürdő és a város, augusztus 28-tól 31-ig.

Amikor az ország fesztiváljai már lecsengtek, a Szegedi Ifjúsági Napok még mindig lehetőséget ad egy utolsó, nagy bulira.  Magyarország legnagyobb múltú fesztiválja az egyik legjobb hangulatú rendezvény a hazai pályán, ahol jó a zene, szép a város, vonzó a folyópart és nem utolsó sorban olcsó a fesztivál.  Annak ellenére, hogy a SZIN a legzsebbarátabb buli, évről évre felsorakoztat – a hazai élvonal mellett – több nemzetközi sztárt is.

 

Fellép, többek között a holland származású DJ, zenei producer, a világ legjobb DJ-i között számon tartott, a DJ Mag Top 10-ben évek óta biztos helyet foglaló Nick van de Wall, azaz Afrojack. Velünk lesz a SZIN-en a brit electropop és dancepop, de a klasszikus zenével is operáló világsztár zenekar, a Clean Bandit. A különböző releváns slágerlistákon töretlenül élmezőnyben járó Clean Bandit Rather Be című száma 2015. februárjában az 57. Grammy díjkiosztón megkapta a legjobb dalnak járó díjat is, a Sean Paullal és Anne-Marie-val készített Rockabye-t pedig több mint két milliárd ember nézte meg a legnagyobb zenemegosztó oldalon. Legújabb, What is love? című albumukat Magyarországon először a SZIN-en hallgathatjuk meg élőben.

Érkezik a SZINre a spanyol származású, de Berlinben - élő mindössze 28 éves - Alvaro Soler is, akivel itt találkozhat először élőben a hazai fesztiválközönség. A barcelonai Soler leginkább spanyolul megírt, latinos hangulatú tánczenéi azonnali közönségsikernek örvendtek, legismertebb dala a Sofia, ami hetekig szerepelt a magyar slágerlisták élén is. Tavaly ősszel pedig Megjelent Alvaro Soler legújabb albuma, a Mar De Colores.

Szegedre tart a techno lemezlovasok thai hercegnője, Nakadia is, és visszatérő vendég - a közönség nagy örömére - a fergeteges bulikat produkáló Dubioza Kolektiv. Hazai fesztiválok közül először a SZIN-en lép fel a Tomorrowland, az Ultra Music Festival és a legmenőbb amerikai és európai klubok visszatérő fellépője, Salvatore Ganacci, kinek legújabb száma, a Horse, idén áprilisban került ki és és lassan 10 M megtekintést számlál a legnagyobb videomegosztón. Jay Hardway neve pedig már ismerős a hazai rajongóknak, ő olyan ikonokkal dolgozott együtt mint pl. Martin Garrix a Wizard, Spotless, Voodoo és az Error 404 számokon.

SZIN 2019 további infók >>>

SZIN 2019 jegyelővétel >>>

 

SZIN

Kapcsolódó

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö

Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk

Reggae Camp 2025 Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

32 nemzetközi és 42 hazai csapattal várja a rajtot a Rockmaraton 2025 Cikk

Powerwolf live A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát a