SZIN 2021: mintegy 100 zenekar az első bejelentésben Cikk
Hirdetés
A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még van a tarsolyban. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi Partfürdőn.
Nem emelnek jegyárat, egy nappal hosszabb, azaz ötnapos lesz a fesztivál és minden idők legtöbb hazai fellépőjét vonultatják fel – ezt ígéri a hazai fesztiválpaletta hagyományosan nyárzáró bulija, a SZIN. „Most mintegy 100 zenekart és előadót jelentünk be, köztük a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Tankcsapda, a Wellhello, Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, az Irie Maffia, és jön a Carson Coma és a Csaknekedkislány is” – sorolja Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a fellépőket. A legerősebb hazai felhozatalban lesz Zenevonat Szuperkoncert, az LGT sztárjaival, a hazai szcéna legjobbjai és megannyi feltörekvő tehetség a korosztályok széles skálájának igényét kielégítve – teszi hozzá a főszervező. „Olyan koncertfolyamot állítottunk össze, amivel meg szeretnénk köszönni a közönségünk eddigi türelmét, emlékezetessé tenni a nyár utolsó pillanatait és nem utolsó sorban minél több magyar zenekarnak lehetőséget adni, hogy a hosszú kihagyás után végre színpadra állhassanak” – zárja a bejelentést Kolonics, hozzátéve, hogy hamarosan csatlakozik jónéhány hazai fellépő a mostani sorhoz.
Ízelítő az első bejelentésből:
Halott Pénz, Majka & Curtis, Tankcsapda, Ákos, Follow The Flow, Punnany Massif, Rúzsa Magdi, Honeybeast, Wellhello, Kowalsky Meg a Vega, Necc Party, Irie Maffia, Hősök, Kiscsillag, 30Y, Vad Fruttik, Péterfy Bori & Love Band, Zenevonat, PASO, Intim Torna Illegál, Magna Cum Lade, Bëlga, Paddy And The Rats, Brains, Esti Kornél, Szabó Balázs Bandája, Ivan & The Parazol, Krúbi, Blahalouisiana, Margaret Island, Fish!, Bohemian Betyars, Useme, Supernem, Cloud 9+, Budapest Bár, Lóci játszik, The Biebers, Anna And The Barbies, New Level Empire, Deniz, BSW, Alvin És A Mókusok, Kies, Ricsárdgír, Erik Sumo Band, Konyha, Soulwave, ByeAlex és a Slepp, …
SZIN 2021 további infók és jegyek >>>
Kapcsolódó
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk
A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához.
„Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
2025-ben is különlegességek a Művészetek Völgye Fesztiválon Cikk
Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust. Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet meg