Színház után ingyenes koncertek várják a Dunakanyarban fesztiválozókat Hír
Hirdetés
A koncertszínháztól a kortárs táncon át a vizuális színházig látványos és egyben mélyen elgondolkodtató produkciókat tekinthetnek meg azok, akik július 2. és 5. között ellátogatnak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra. Az előadások az emberi cselekedetek természetét veszik górcső alá, a lét, létezés értelmét kutatják. A visegrádi országok egy-egy kiemelkedő társulata érkezik Nagymarosra Besztercebányáról, Prágából, Krakkóból, valamint Budapestről. A színházi előadásokon túl VR színház és utcaszínházi produkciók színesítik a műsort, valamint bábszínház is várja a családokat.
A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-án. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg a Vecsei H. Miklós, valamint a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB koncertszínházi előadásában. Másnap a szlovák Divadlo Štúdio tanca kortárs tánc előadása, a re-member lesz látható. A többszólamú elemekkel átszőtt táncszínházi produkciót Andrej Kalinka és Milan Kozánek (Honey & Dust) álmodta színpadra, akik első ízben dolgoztak együtt táncszínházi alkotáson a besztercebányai társulattal. A darab az emberi tettek jelentésével, a miértekkel foglalkozik, a létezés értelmét kutatja. A nemzetközi tánc- és színházi élet kiemelkedő szereplője, a 15 éves jubileumát ünneplő prágai 420PEOPLE társulat július 4-én érkezik Nagymarosra. A Why things go wrong című táncelőadás a gonoszság súlyos kérdéseit járja körbe. A darab a kortárs tánc nyelvén feszegeti az emberi viselkedés erkölcsi és etikai kihívásokkal teli természetét – egy olyan témát, amely ugyan sokszor észrevétlen marad, mégis mélyen befolyásolja az emberek életét. A zárónapon a krakkói Teatr Groteska "Windows" című előadása lesz látható, amely a vizuális színház egyedi világába kalauzol. A történet képek, képsorok formájában bontakozik ki a néző előtt. Az epizódok úgy fonódnak egymásba, mint egy mozifilm jelenetei, mindezt egy olyan mesében, amit nem korlátoz se tér, se idő. A darab központi témája az otthon. Az előadás arról szól, hogyan próbálunk gyökeret verni egy bizonytalan, folyton változó világban, valamint az otthon varázslatos értékéről, ami az életünk középpontjává válik.
A lengyel Concept Cultura csapata a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. Egy több érzékszervre kiterjedő utazás részeként az érdeklődők megismerhetik Oto bolygóját, spirituális utazásra indulhatnak a dzsungelbe, de a Jurassic World kapui is kitárulnak.
Varázslatos utcaszínházi produkciók is színesítik a műsort. A lengyel Teatr Los Fuegos társulat a fény varázsát hozza el Krakkóból. A Tűzmadarak társulat egy magával ragadó, teátrális tűzszonglőr előadással kápráztat el, míg a szlovák Duo Kyseli Krastafci vidám bohóc show-val örvendezteti meg a közönséget, de extrém síbajnokság is várja a kicsiket és nagyokat.
A családi programokat között bábszínházi előadások is helyet kapnak, július 4-én a Hahota Bábszínház: Brémai muzsikusok című produkcióját, míg másnap Écsi Gyöngyi: Az élet vize című előadását tekinthetik meg a gyerkőcök.
A színházjegyek értékesítése elindult, az első körös limitált színházjegyek 5500 Ft-tól érhetőek el, ráadásul aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti koncerteket, utcaszínházi produkciókat. Ez alól kivételt képez a július 2-i nyitóelőadás, a Radnóti estre jegyet váltott nézők tetszőleges napra kérhetik az előadás megtekintése után a napijegyes karszalagot.
„A kezdetektől fontos missziónk a színház népszerűsítése, ezért hívtuk életre a színházjegy akciót. Az ingyenes koncertekkel arra motiváljuk a fiatalokat, hogy jöjjenek, tekintsenek meg egy előadást, és tapasztalják meg a színházművészet felszabadító erejét!” – tette hozzá Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.
VéNégy Fesztivál 2025 jegyek >>>
VéNégy Fesztivál
Kapcsolódó
Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír
Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é
Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír
Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,
Rockmaraton 2025: ingyenes belépési lehetőség az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára Hír
Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása
Sziget 2025: utcaszínház 30 méter magasan Hír
Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret. Egy energikus, látványos utcai zenés-színházi előadás a közösségi terek művészi birtokba