Teljes a Telekom PodcastFest 2024-es programja! Hír
Hirdetés
A SopronFest nemcsak újszerű, de tartalmában és hosszában is különleges fesztiválként indul el immáron második alkalommal májusban. A pünkösdi hosszú hétvégére tízezreket várunk a Hűség Városába, de már egy héttel korábban, május 11-én elstartol a színes programsorozat az egész városban. Hét héttel a kapunyitás előtt mostanra kész a SopronFest keretében megvalósuló Telekom PodcastFest programja, amely hét helyszínen több, mint húsz beszélgetéssel és előadással vár benneteket. Az érdeklődő közönség minden beszélgetésen jelen lehet.
A korábban közöltekhez képest számos újdonság is szerepel a programban. A 70 éves, soproni születésű Eperjes Károlyt egy életút beszélgetésre a 25 éves Index látja vendégül a Deák Étterem kerthelyiségében. Áder János a Kék Bolygó podcastjének vendégeként Steigervald Krisztián, generációkutató érkezik Sopronba.
A Magenta Podcast pedig a Halott Pénz 20 éves történetét dolgozza fel, Marsalkó Dávid, Járai Márk és Boros ’Venom’ Gábor részvételével. Einspach Gábor, a neves galerista a „Nem halok meg” című dokumentumfilm kapcsán rákbetegségéről beszél, arról, hogyan élte túl a halálos kórt.
A már korábban bejelentett podcastek és más prózai, vagy éppen humoros programok között is érdemes újra szemezgetni. Dumadélután címmel nagyszabású stand-up show-val várja a SopronFest közönségét Fábry Sándor, Dombóvári István és Szabó Balázs Máté a Liszt Központban. Ez a hely egyébként a podcast programok fő színtere, ahol az egyik legnevesebb podcaster, Kadarkai Endre, 3 napon át fogadja vendégeit: ByeAlexet, Tóth Gabit és Ördög Nórát.
SopronFest kiemelten fontos ügynek tartja a bullying, vagyis a kortárs iskolai bántalmazás, csúfolódás, kiközösítés kérdését. Úgy gondoljuk, ezen fórumon is érdemes beszélni erről. A fesztivál és az Unicef ennek kapcsán beszélgetést szervez a „Ne nézz félre!” kampányról, amelynek legfontosabb üzenete a címében megfogalmazott gondolat: az ártatlan szemlélődőnek mi a feladata, ha bullyinggal találkozik. A beszélgetés házigazdája Mészáros Antónia, az Unicef vezetője.
Igazán aktuális témát, a mesterséges intelligencia szerepét, a digitális eszközök jelenlétét dolgozz fel Tari Annamária legújabb, „Hol a boldogság mostanában?” című könyve. Ennek kapcsán a szerzőt, valamint Szabó Bélát, a Telekom Stratégiai és Innovációs Igazgatóját, Nánási Pál fotográfust és Weiler Péter képzőművészt Horváth Gergely látja vendégül a Soproni Egyetem csodaszép Ligneumában.
Sokan várják Hajós András és Linczényi Márk kettősét. A „Probléma” ezúttal egy interaktív programmal érkezik; a két műsorvezető emeli a tétet, nem csak a saját problémáiról beszélget, hanem a közönség mindennapi gondjait is próbálja megoldani. Leghatásosabb módszerként a teljes tisztítást vállalják ezen a délutánon: ördögűzésre fel!
A fiatalokat érintő fontos és komoly témák, fogyasztható formában, a legkedveltebb szakemberek előadásában: talán így lehetne összefoglalni a Telekom PodcastFest három programját, amelynek a Búgócsiga ad otthont. Zacher Gábor az alkohol és a drogok szerepéről, Hevesi Krisztina a szexualitás kérdéséről, Csernus Imre pedig önismeretről és az egészséges emberi kapcsolatokhoz vezető útról beszél majd.
A Telekom PodcastFest partnereként a városba érkezik az egyik legnépszerűbb gazdasági és pénzügyi podcast, a Concorde. Jónap Richárd Trunk Tamás „Dablty”-t látja vendégül, akivel élsportról és a mai fiatalok körében egyre jelentősebb sneaker kultúra jelenségről beszélget a Várkerületben, a Kultúrpresszó teraszán.
A tavalyi év legnagyobb magyar filmes sikerének alkotóit is meghallgathatjátok a SopronFest idején. Koltai Lajos legújabb remekműve az anyák megmentőjének, Semmelweis Ignácnak, kortársaival vívott küzdelmeit mutatja be. A főszereplővel, Vecsei H. Miklóssal, valamint a rendezővel, Koltai Lajossal Köves Andrea beszélget, amely eseménynek szintén a Kultúrpresszó ad otthont.
Ellátogat a fesztiválra Lil Frakk is, aki pedig a Lővérekben, az Unicum Kőházban mutatja be a Sávlekötő Camp döntőseit, ugyancsak egy podcast beszélgetés keretében. Zenei megfejtések, és a jövő feltörekvő arcai egy este – erre készülhet majd a közönség.
A szerencsések Puzsér Róberttel és Sebestyén Balázzsal is találkozhatnak a SopronFest – Telekom PodcastFest keretében, akik most „ülnek” először együtt színpadra. Ez az előadás már hetek óta teltházas.
Telekom PodcastFest 2024 jegyek >>>
Telekom PodcastFest
Kapcsolódó
Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze
Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír
Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha