Teltházas péntek után jön a SZIN-szombat! Cikk

Hirdetés
Megtelt péntekre a Szegedi Ifjúsági Napok, ami nem csupán a zenei felhozatal miatt, de a két éve nem tapasztalt fesztivál feeling miatt is rendkívül népszerű.
Hatalmas bulit kínált a SZIN pénteki napja, a tizenegy zenei színpad zenei kínálata mellett a szépszámmal érkező fesztiválozó tömeg is a pulzáló nagyfesztivál hangulatát idézte. Rengetegen voltak kíváncsiak a fellépő zenekarokra, de talán a legnagyobb siker a Carson-Korda páros fellépése volt, amikor a Carson Coma koncertje közben hirtelen megjelent Korda György és közösen adták elő a Nem vagyok ideges című örökbecsűt. Az énekes legenda még a fellépése előtt megjegyezte, hogy ezek a fiatalok most annyi idősek, amennyi ő volt a dal születésekor, majd hirtelen szinte beleolvadt a bandába, akikkel egy fantasztikus produkciót hoztak össze. A közönség pedig púposra töltötte a Rádió 88 sátrát és egy emberként skandálta, hogy a „Gyuri bá-csi, Gyuri bá-csi, Gyuri bá-csi...”
Persze a szombati nap is tartogat remek produkciókat. A Borsodi Nagyszínpadon a napot a Lóci játszik nyitja, majd jön Pápai Joci, Horváth Tamás és a HoneyBeast. Azonban érdemes körülnézni a fesztiválon, és benézni minden kis- és nagyszínpadra, mert a fellépők színes palettája várja még a látogatókat. Csak néhányat említve: itt lesz a 30Y, előtte pedig a Dzsúdló mozgatja meg csípőnket. Fellép továbbá a The Biebers, lesz Fish! és Necc Party, Random Trip és Barabás Lőrinc Quartet, hajnal 1-kor pedig beugorhatunk egy SZIN házibuliba, ahol igazi retro partyn rophatjuk hajnal 5-ig. És persze megannyi helyszínen megannyi program tölti be a SZIN negyedik napját is.
SZIN 2021 infók és jegyek >>>
SZIN 2021 program >>>
Fotó és forrás: Szegedi Ifjúsági Napok
Kapcsolódó
Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk
Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol
JazzFest Budapest Ősz 2025: Marcus Miller, Keyon Harrold, Bill Evans és Kenny Garrett is a fővárosba érkezik Cikk
2026-ban a világ a jazz történetének egyik legnagyobb alakját, Miles Davist ünnepli születésének 100. évfordulója alkalmából. A JazzFest Budapest őszi programjában különleges koncertsorozat idézi meg az örök újító, a műfaj határait folyamatosan tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai, Ma
Hétvégén jön a La Boum 2025! Cikk
Augusztus 29–30-án ismét élet költözik a pusztazámori Öregtölgy Kastélyba: érkezik a La Boum, a nyár legkülönlegesebb, családias hangulatú fesztiválja. A mindössze 700 főt befogadó “kastélyházibuli” immár ötödik alkalommal hozza össze a zenekarokat és a közönséget – kordonok és backstage nélkül, e
Masszív sikerrel zárt a STRAND Fesztivál 2025 - Jövő évi dátum szeptember elején Cikk
Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult, idén négynaposra bővült program mára a Balaton Régió legnagyobb és egyben a legtöbb turistát vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre idén közel kilencvenezren érkeztek a tóhoz. Ráadásul egy olyan időpontban, amely a ba