Tizedik alkalommal pörög fel a Total Dance Festival Hír
Tizedik születésnapját ünnepli november 30-án a Total Dance Festival az Arénában, amely évről évre töretlen népszerűséggel kerül megrendezésre. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi sztárjait felvonultató ikonikus rendezvénysorozat mindig megújulva, látványos színpadi show-val és technikai háttérrel kápráztatja el a vendégeket. November 30-án őrületes bulival várják a retro zene szerelmeseit a szervezők.
Már kevesebb mint 30 nap van hátra az ország legnagyobb retro fesztiváljáig, amit tizedik alkalommal rendeznek meg az Arénában! A Total Dance Festival az elmúlt tíz évben Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb retro fesztiváljává vált, népszerűségét pedig jól mutatja, ahogy egyre nagyobb helyszínekre kellett költöznie és az elmúlt 10 évben közel 250.000 embert vonzott be.
Hirdetés
„Hihetetlen látni, hogy tíz év alatt mekkora közösség épült a Total Dance Festival köré. Mindig az volt a célunk, hogy egyedülálló élményt teremtsünk. Ez a rendezvény a közös élményekről és a felejthetetlen pillanatokról is szól, amelyeket évről évre együtt élünk át a közönséggel.” - mondta Kurucz Dániel, a fesztivál főszervezője.
A rendezvény sikere a felejthetetlen vizuális élményben és a színvonalas előadókban rejlik. Az utóbbi egy évtizedben a ’90-es és ’00-ás évek legnagyobb sztárjait hozza el évről évre a Total Dance Festival szervezői csapata. Az eseménysorozat eddigi 5 legdrágább előadói közül a Barbie Girl-t is jegyző Aqua került messze a legtöbbe, amely díja akkoriban többszöröse volt a többi fellépőnek. A második helyet a ’90-es évek egyik legfelkapottabb csapata, a Vengaboys foglalja el, majd őket követi Basshunter, illetve az idei Total Dancen is fellépő Cascada és a 2Unlimited.
A jubileumi 10. bulin is a korszak legnépszerűbb sztárjaii gondoskodnak majd a hangulatról az Aréna színpadán: az előbb említett Cascada és 2Unlimited mellett fellép a Brooklyn Bounce, a Culture Beat, Fragma és a Fun Factory. A magyar élvonalat az Animal Cannibals, a Kozmix, a Shygys, Náksi, DR BRS, a Happy Gang, a Bestiák, Erős Vs Spigiboy, Josh és Betti, DJ Pégé és Krisz Rudi fogja képviselni.
Az est házigazdája DJ André lesz, aki már több Total Dance Festivalt tett emlékezetessé sokak számára!
Az érdeklődés idén is hatalmas, a tavalyihoz hasonlóan ismét 14.000 vendéget várnak. Kaphatók álló- és ülőjegyek is, illetve kétféle VIP belépő is váltható, melyekhez külön mosdó, italpult, bejárat és páratlan kilátás párosul.
A küzdőtéri jegyek már több mint 75%-a elfogyott, ráadásul jelenleg early bird kedvezménnyel lehet belépőt vásárolni! Ez a buli kihagyhatatlan, szerezd be a jegyed még ma!
Total Dance Festival 2024 jegyek >>>
Total Dance Festival
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír
Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok.
A SICC Production friss színhá
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus