Több mint 50 ingyenes program a Déryné Fesztiválon Cikk

’A tanulmány a nőkről’

Hirdetés

10 helyszín, 5 nap, több mint 50 program - július 20. és 24. között immáron második alkalommal rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen és környékén. Ingyenes színházi előadások, családi programok és koncertek várják a kultúra szerelmeseit, fellép többek között a Szabó Balázs Bandája, a Csík zenekar, a Kerekes Band, valamint a Ferenczy György és a Rackajam.

2021-ben indult útjára a Déryné Fesztivál, amely mindjárt az első évében több mint 2500 látogatót vonzott. A színes kulturális programokat felvonultató rendezvény minden eddiginél gazdagabb zenei kínálattal és tartalmas szórakozást ígérő, színvonalas színházi produkciókkal várja július 20. és 24. között az érdeklődőket.

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

A színházi produkciók között kiemelt szerepet töltenek be a Déryné Társulat előadásai. Bemutatásra kerül Sütő András: Balkáni gerle című színműve, Petőfi Sándor: János vitéz, valamint a Weöres Sándor: Holdbeli csónakos című előadás.

Emellett a Déryné Program Országjárás és Vándorszínház alprogramokban szereplő alkotók is helyet kapnak. A Fabók Mancsi Bábszínháza ’A székely menyecske meg az ördög’ című előadást hozza el Széphalomra, a Zenthe Ferenc Színház ’A tanulmány a nőkről’ című produkciót, míg az Aradi Kamaraszínház ’A Zördög’ című darabját mutatja be. 

A műsort táncos, zenés produkciók is színesítik, a Dánielfy Gergő előadásában lesz látható a ’Szimpla vágyak’ című mono-musical, valamint az Urban Verbunk is érkezik a Völgyszínházba a ’Rózsa story’ című, nagy sikerű táncelőadásával.

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a CSAVAR Színház ’A helység kalapácsát’, valamint ’A nagyidai cigányok’ című fergeteges homorú, interaktív előadást mutatja be.

 

KONCERTEK

A fesztivál zenei palettáján olyan kiváló zenekarok szerepelnek, mint a magyar népzenei élet egyik meghatározó formációja, a Kossuth és Fonogram-díjas Csík zenekar, a Szabó Balázs Bandája, a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band vagy Ferenczi György és a Rackajam. Népzene, világzene, blues-os folk rock, hasító ethno-funk, felszabadító csángó-boogie – pergő ütemekben és táncban egészen biztosan nem lesz hiány.

A koncertek sorát gazdagítja a Borteraszon a Sentimento, Gipsy Jazz Five, Beatangok, Valami Swing, Fruzsikás, Talamba, Hutchky & Stars, és a Resti Kornél zenekar. A Zsólyomkai pincesoron egy szál gitáros akusztikus produkcióval örvendezteti meg a közönséget Papp Sándor és Ritter István művészek.

 

CSALÁDI PROGRAMOK

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont a családi programoknak, köztük a Nagy János vitéz játéknak, de a gyerkőcök artistákkal, bohóccal, mesemondóval is találkozhatnak, valamint báb- és hangszerbemutató is helyet kap a széphalmi programban. Ezen felül lesz népi játszóház, népi mondókák és Kerekítő foglalkozásokon is várják a legkisebbeket.

Júliusban érdemes a Zemplén fővárosába látogatni, Sátoraljaújhely és környéke megtelik zenével, színházzal, izgalmas kulturális és interaktív családi programokkal. Színes programkavalkáddal találkozhatnak az érdeklődők több sátoraljaújhelyi helyszínen, mint a Kossuth Lajos Művelődési Központ, a Völgyszínház, a Borterasz, valamint a Zsólyomkai Pincesor, valamint fontos állomás a Magyar Nyelv Múzeuma, Széphalmon.

A mozgó színházi karaván, a Theater Wagen Alsóberecki, Füzér, Füzérradvány, Mikóháza, Hollóháza, Telkibánya és Boldogkőváralja településekre látogat.

„Mindannyian azt érezzük, hogy Sátoraljaújhelyen és környékén minden olyan érték találkozik, amely a Déryné Program missziója, így várakozó örömmel készülünk az újbóli találkozásra. Gőzerővel készülünk és azon dolgozunk, hogy a kicsiktől a kamaszokon át az idősebb korosztályokig mindenki megtalálja a kedvére való kulturális programot. Bízunk benne, hogy nem csak Sátoraljaújhely és közvetlen környékén, hanem megyei szinten is egy meghatározó kulturális eseménnyé válik a Déryné Fesztivál.” – hangzott el a fesztivál sajtótájékoztatóján Kis Domonkos Márktól, a Déryné Program igazgatójától.

 

Déryné Fesztivál 2022 részletes program >>>

 

Déryné Fesztivál

Kapcsolódó

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében Cikk

Soós Nóra - Real Life V. A SopronFest keretében közel 30 kiállításon vehetnek részt az érdeklődők, melyek közül az egyik legizgalmasabb „A Hűség Városa” című csoportos tárlat. Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter legaktuálisabb alkotásaikat éppúgy bemutatják

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

A MOST valódi kulturális hidakat épített Cikk

A MOST valódi hidakat épített Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, több mint négy éves fázisa. Az ötletgazda és projektvezető Hangvető 10 balkáni és nyugat-európai partnerrel egy komplex, négypilléres szakmai programmal indított e

Sziget 2024: nem zenei programok Cikk

Sziget Art of Freedom ArtFusion Field Nagy Utcaszínház Idén újra visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE! légi akrobatái mutatják be tehetségüket ebben a multidiszciplináris showban, miközben a folyamatosan változó színpadkép a te