Újraindulás: javaslatcsomagot rakott össze a Music Hungary Szövetség és a Magyar Fesztivál Szövetség Cikk

Music Hungary Szövetség

Hirdetés

A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége kezdeményezésére a szakértők egy javaslatcsomagot állítottak össze a Magyar Turisztikai Ügynökségnek címezve, melynek célja a magyar turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítése. A kezdeményezéshez eddig több mint 370-en csatlakoztak aláírásukkal.

A levél kiemeli, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez. Együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára. A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

A döntéshozókhoz eljuttatott javaslat szerint egy olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amely nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét. Levelükben egyrészt kérik, hogy azok a vállalkozások, melyek árbevétele a pandémia miatt minimum 50%-kal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszaknál, azok igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20%-a. A javaslat kéri továbbá egy hatástanulmány alapján kidolgozott kulturális ÁFA bevezetését.

Mint az korábban napvilágot látott, a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5%-ra történő csökkentéséről, mely támogatás közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek. Ezzel megelőzhető lehet egy több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A javaslat és az aláírók sora itt érhető el >>>

 

Music Hungary Szövetség

Kapcsolódó

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö

Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk

Reggae Camp 2025 Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t