Utcazene Fesztivál 2020: Zséka és a Kellene Kis Kert az idei nyertesek Hír
Hirdetés
A rendhagyó időpont és fesztivál ellenére azért csak nem tört meg az Veszprémi Utcazene Fesztivál fő csapásának lendülete, és egy alapos, négynapos meózást követően 2020-ban is győzteseket avatott a rendezvény: az erős mezőnyből Zsombok Réka és a Kellene Kis Kert zenekar kerültek ki győztesen.
Zsombok Réka, azaz ’Zséka’ ukuleléből és looper pedálből építkező zenéje, amelyben saját dalok és feldolgozások ölelkeznek, remekül balzsamozza a közönség hallójáratait, igazi ráncsimító élmény hallgatni, ezt pedig a rendezvényen is díjazták a szervezők. A Kellene Kis Kert a funk, az acid jazz és a világzene metszetében szervezi az instrumentális zenei utazásokat, aminek a minőségét az Utcazene Fesztivál zsűrije is maradéktalanul elismert idén.
Zséka
Kellene Kis Kert
Fotó: Utcazene Fesztivál
-fv-
Kapcsolódó
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha
Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír
Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é
Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír
Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,