Vanishing Point 2018 – teljes a fellépősor, egy hónap múlva fesztivál Hír

Hirdetés

A tavalyi sikeres debütálás után 2018-ban is érkezik a Vanishing Point fesztivál, amely idén is a psychedelic rockot és társműfajait tűzi majd a zászlajára! A 2017-ben a Middlemist Red és a Fingers Crossed csapat közös gyermekeként a Dürer Kertben életre hívott rendezvény október 6-án este visszatér születési helyszínére, és ismét a stílus sokszínű és éteri világával festi majd meg a budapesti éjszakát!

A rendezvény egyik igazi zenei csemegéje, és egyben fő attrakciója a kortárs garázs punk egyik legizgalmasabb formációja, az amerikai Bass Drum of Death! A korábban már bejelentett fellépők között jelen van továbbá két nagyon erős brit tétel, a The Wytches és a Wolf People, akik az újvonalas pszichedelikus zenéjükkel uralják majd az este rájuk bízott szakaszát. Jelen lesz még a hazai közönségnek már többször bizonyított, olasz Soviet Soviet és indie rockja, lágy, alternatív popot hoz a tengeren túlról Paul Cherry, a német földről pedig elszállós rock érkezik az Ogrom Circus tolmácsolásában.

Ami a hazai vonalat illeti, természetesen itt lesz a fesztivált életre hívó Middlemist Red, a magyar pszichedelikus vonal két további kiemelkedő jelensége, a Puma Danger és Deep Glaze, a poszt grunge és garage rock Fat & Cute, a laza punkban utazó Panel Surfers, a hazai powerpop-követ Dope Calypso, az elektronikus táncolnivalóért felel Christopher Waver, We Wanna Be Forgotten, Trippin' Like We Do, Donny Sunshine and the Ball, Soundbank, a Fossiles de l'Atlas, Adis Abbé és Galactic Jackson, a lo-fi stílust pedig a Zombie Girlfriend hozza majd el a Dürer Kert falai közé. 

Vanishing Point 2018 line-up

  • Bass Drum Of Death (US)
  • The Wytches (UK)
  • Wolf People (UK)
  • Paul Cherry (US)
  • Soviet Soviet (IT)
  • Ogrom Circus (DE)
  • Middlemist Red
  • Deep Glaze
  • Panel Surfers
  • Dope Calypso
  • Puma Danger
  • Zombie Girlfriend
  • Fat & Cute
  • We Wanna Be Forgotten
  • Trippin' Like We Do
  • Donny Sunshine and the Ball
  • Christopher Waver
  • Soundbank
  • Fossiles de l'Atlas
  • Adis Abbé
  • Galactic Jackson

 

Vanishing Point 2018 további infók és jegyelővétel >>>

 

- fv -

Kapcsolódó

Teljes a Rockmaraton 2024 - A Wacken Metal Battle Hungary nyertesére azért még vár egy hely Hír

Rockmaraton 2024 Ugyan már teljes pompájában feszít a jubiluemi Rockmaraton fellépőinek listája, de azért van még egy kiadó hely, méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary nyertesének! 10 döntős zenekar és a nagy megmérettetésre május 26-án kerül sor a BARBA NEGRAban, ahol ezek a bandák küzdenek majd a trónért és a

Május 8-tól idén is akciózik a Live Nation Magyarország! Hír

Live Nation Koncert Hét 2024 2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation

Sziget 2024: újítások és vendégélmény Hír

Sziget 2024  újdonságok és vendégélmény Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a fesztivál újításait vette sorra. „Tavaly nagyot léptünk a Sziget vendégélmény fokozásában – a visszajelzések alapján – a látogatók nagy megelégedésére” „A higiénia terén az európai fesztiválok élvonalában is példaértékűek a szolgáltatásaink, ezt nem csak a l

Kylie Minogue is ott lesz a Sziget 2024-en! Hír

Kylie Minogue Sziget 2024 Hatalmas bejelentéssel indult a Sziget 2024-es programjait és újításait bemutató sajtótájékoztató. Eszerint a fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláér