Volt 2018 - 152000 látogató idén, itt a jövő évi dátum! Hír

Hirdetés

Sopronban és környékén, de még a környező osztrák falvakban és városokban se lehetett szállást találni a Telekom VOLT Fesztivál idejére. Igazán eklektikus zenei kínálat jellemezte a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest jóval többen váltottak napijegyet. “A csütörtöki programunkra, az Iron Maiden koncertjére már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt, ezen a napon 40.000-en vettek részt a VOLTon. Ugyancsak közel teltházzal zajlott a nyitónapi Depeche Mode koncert és a szombati zárónap is. Öt nap alatt ’majd’ 152.000-en vettek részt a 26. Telekom VOLT Fesztiválon.” - mondta el Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője. 

“’Majd’ 500 programnak adott otthont idén is a VOLT. A széles kínálat mellett említésre méltó, hogy idéntől a VOLT minden évben felvállal egy fontos üzenetet, idén az autizmus ügyére fókuszáltunk. Összesen 30.000 vendégünk vette át a színes VOLT-szalagot, ezzel támogatva az Út a Mosolyért Alapítványt.” - tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapítója. 

A VOLT ideje alatt Sopron belvárosában, a Széchenyi téren felavatták a tavalyi VOLTos koncertje után pár héttel elhunyt Chester Bennington és a Linkin Park székét, a Csillagok Városa pedig idén a Depeche Mode székével gazdagodik. 

A következő Telekom VOLT Fesztivál időpontja: 2019. június 26-29.

 

Sajtóanyag: Volt Fesztivál

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é