Sörolimpia 2019: megérkeztek az első nevek! Hír

Hirdetés

Határozottan elkezdték hangolódást a 2019-es szezonra a hazai fesztiválok, ennek pedig mi sem lehetne jobb jele, mint az érkező bejelentések, amibe a fémzenével gazdagon tarkított nyárzárás igazi bajnoka, a Sörolimpia is beszállt az első névadaggal!

Az ország egyik legbarátibb hangulatú és árú fesztiválja természetesen 2019-ben is hű marad önmagához, és ismét összetoborozza nekünk a hazai rock- és metal zene krémjét. Eme impozáns mezőnyt első körben olyan fellépők képviselik, mint az Ossian, a Lord, a Beatrice, a Depresszió, a Kárpátia, a Zorall, a Paddy and the Rats, az AWS vagy Rudán Joe és zenekara. Természetesen ez még csak a bemelegítés – illetve az, amit már elmondhattak nekünk a szervezők - a jövőben még jó pár banda, köztük további headlinerek csatlakoznak majd a Sörolimpia 2019-es listájához.

A fesztivál egyébként augusztus 21. és augusztus 24. között ver majd tábort a már bejáratott alsóörsi helyszínen, a Pelso Camping területén. A bérletek aktuálisan 9999 forintért szerezhetők be a ROCK1 Ticket hálózatán keresztül a készlet erejéig. Szállás ügyben pedig nézzetek el a Pelso Camping weboldalára.   

 

Sörolimpia 2019 további infók >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é

Május 17-ig várja a civil szervezetek jelentkezését a Sziget 2024 Hír

Civil Sziget 2024 jelentkezés Idén is lehetőséget nyújt a Sziget a civil szervezetek bemutatkozására, az egyesületek, alapítványok jelentkezését május 17-ig lehet beküldeni a fesztivál szervezőihez. A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább ér