zsolnay_fenyfesztival_logo

Zsolnay Fényfesztivál 2017 több helyszín, Pécs

zsolnay_fenyfesztival2017_fejlec

Tavaly nyáron több tízezer látogató előtt, minden várakozást felülmúló sikert aratva mutatkozott be Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál. Idén június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul a belváros, az ország legjobb fényfestő csapatai keltenek életre több mint 10.000 négyzetméternyi vetített felületet, mely európai viszonylatban is kimagasló, varázslatos látványosság. Spanyol légtornászok álomszerű produkciója érkezik a város főterére, a Székesegyház monumentális homlokzatán újra mapping alkotások nemzetközi, pénzdíjazásos versenye várható. S mindeközben egyéb különleges kulturális programok – koncertek, színházak, újcirkuszi előadások – is várják az érdeklődőket. Pécs a hazai fesztiválszezon egyik legnagyobb, legkellemesebb meglepetésére készül.

Hirdetés

Világszerte rendkívüli népszerűségnek örvendenek a fényfesztiválok, melyek a technológia fejlődésével egyre grandiózusabb élményt nyújtanak. A fesztiválok kínálatában még mindig újdonságnak számít ez a műfaj, hazai viszonylatban pedig egészen a tavalyi esztendőig nem találkozhatott vele az élményekre éhes közönség. Pécs legnagyobb kulturális-turisztikai szervezete, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ezt a hiányt pótolta a fesztivál megszervezésével.

A második pécsi Zsolnay Fényfesztivál kiteljesíti koncepcióját és egy olyan háromnapos rendezvényre készül, melyben még karakteresebben jelennek meg az előző fesztivál legizgalmasabb elemei, a huszonegyedik századi fényművészet különböző ágai, az utcaművészetek, színház, zene és újcirkusz. Az idei fesztivál nagy hangsúlyt fektet továbbá a művészet, a technológia és a tudomány hármasának integrált megjelenítésére, valamint a mesterséges fényalkotások mellett feltűnnek majd a természetes napfényt alkalmazó művészeti projektek is.

 

További információk

 

Sajtóanyag: Zsolnay Fényfesztivál

Kapcsolat

  • Zsolnay Fényfesztivál 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 30 10:00
    Vége:
    2017 Jul 02 22:00
    több helyszín:
    Pécs ,

A fesztivál nyitókoncertjének a város világszínvonalú koncertterme, a Kodály Központ ad otthont. Az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a megismételhetetlen látványért Bordos László Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. Az ingyenes, szabadtéri elemekből építkező rendezvénynek ez lesz az egyetlen fizetős programja.

A koncertet követően látványos fényfelvonulás veszi kezdetét, a kellékek a közönség bevonásával készülnek, akik fényjelmezekbe öltöznek, fényjárgányokra szállnak, hogy minél többen aktív résztvevői, alkotói legyenek a fényünnepnek.

A város főtere ad újra helyszínt egy álomszerű újcirkuszi előadásnak, amely ezúttal Spanyolországból érkezik, a Voala Station légtornászainak egy 70 tonnás daru segít majd az égbe emelkedni. A Székesegyház épülete idén is megdöbbentő élményt kínál a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően, melyért a nemzetközileg is elismert Kiégő Izzók csapata felel. Az alkotógárda egy gigantikus fényinstallációval is készül; mellettük egy másik világhírű magyar fényművész, Vicsek Viktor legújabb alkotásával most először mutatkozik be a fesztivál közönségének. Mindhárom este ráérősen korzózhat bárki a belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útján.

A nyitókoncert után sem hiányzik majd a zene a fesztiválról. Olyan előadókat köszönthetünk a szabadtéri színpadon, mint az Óperentzia zenekarral fellépő Lajkó Félix, a Japánból érkező Matsumoto Zoku, a Kwashibu Area Band élén fellép a ghánai Pat Thomas, akit a hetvenes évek óta „Afrika arany hangjaként” emleget a közönség és a világzenei szaksajtó. Utcazenészként tűnnek fel a legnevesebb pécsi könnyűzenei előadók, és visszatérő vendégként üdvözölhetjük a tavalyi fesztivál egyik legzajosabb sikerét produkáló közönségkedvencet, az olasz Fantomatik Orchestrat is.

A koncertek mellett újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók népesítik be Pécs mediterrán hangulatú utcáit és tereit. A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover díjnyertes előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai fognak világító hajkölteményeket alkotni.

A verseny a Zsolnay Fényfesztivál központi attrakciója, amelyet két napon át, 2017. június 30. és július 1. napján sötétedéstől lehet látni. A versenyt megelőzően június 30-án este 10-től egy válogatás keretében a Kiégő Izzók „Jónás Könyve” című homlokzatra komponált epikus videója is látható lesz. A bazilika oldalhajója és a tornyok felülete idén a tetővel egészül ki, ezzel is tágítva a látványt és még monumentálisabbá téve a versenyt.

A Zsolnay Light Art szakmai partnere és a verseny házigazdája idén is a nemzetközileg is elismert magyar mapping művész csoportot, a Kiégő Izzók, akik nem csak a verseny lebonyolításában segítenek, de egy újab -versenyen kívüli- lélegzetelállító opusszal is készülnek. A verseny zsűrizését egy 5 tagú nemzetközi bizottság látja el. A verseny egy kategóriában folyik, ám a hivatalos, zsűri által kiosztott díjon túl idén is lesz közönségdíj. A nézők által legjobbnak tartott mapping alkotás elismerését a FESTIVALUNLIMITED.COM adja.

A Zsolnay Light Art Fényfestő (mapping) verseny látogatása ingyenes és korhatár nélkül ajánlott.

 

A versenyről

  • A verseny témája: A Fény Vonzzásában.
  • Helyszín: Pécsi Székesegyház déli homlokzata tornyokkal és tetővel együtt (lásd template)
  • Verseny időpontja: 2017. év június 30. és július 1. napja

 

Pályázati kiírás:

  • A Fény Vonzzásában témára reflektálva várjuk a pécsi Székesegyházra készült, az épület architektúrájával, szakralitásával, szellemiségével és hagyományaival harmonizáló audiovizuális mapping alkotásokat. A pályázat több fordulós, a helyszíni vetítésre maximum 10 alkotást válogat be a zsűri.
  • A pályázatra egyénileg vagy csoportosan, amatőrként és cégesen (professzionális) is lehet jelentkezni, de iskolai indulókat is várunk. A 18 éven aluli egyéni indulók írásbeli szülői engedéllyel indulhatnak.
  • A pályázók a versenyre történő regisztrációjukkor automatikusan elfogadják a verseny kiírásban foglaltakat!

 

Díjazás:

  • Zsolnay Mapping Fesztivál Fődíja – 5500 Euro
  • Zsolnay Mapping Fesztivál 2. Hely – 3000 Euro
  • Zsolnay Mapping Fesztivál 3. Hely – 1500 Euro
  • Zsolnay Mapping fesztivál közönség díj

 

Verseny felépítés:

  1. Jelentkezés és koncepció beadása
  • beérkezési határidő: 2017. 04. 30. ÉJFÉL!
  • előzsűrizés visszajelzés a jelentkezőknek: 2017.05.08.
  • Kritérium:
    • Kitöltött jelentkezési lap
    • Koncepció rövid leírása, amelyben a jelentkező bemutatja megvalósítandó alkotását
    • Mood vagy Storyboard: a megvalósítandó alkotás dramaturgiailag fontos jeleneteinek állóképekkel történő bemutatása a templatere illesztve, lehetőség szerint a kísérő zene hangulatát is bemutatva.
  1. Preview
  • beérkezési határidő: 2017.05. 29. ÉJFÉL!
  • visszajelzés a jelentkezőknek: 2016.06.05.
  • Kritérium:
    • az első szakaszon továbbjutott résztvevők bemutatják teljes vetítendő anyagukat fullHD felbontásban zenével.
  1. Végső versenyanyag leadás
  • beérkezési határidő: 2017.06.20.
  • A kész és végleges vetítendő alkotás -a versenykiírásban szereplő technikai paramétereknek megfelelően- teljes felbontású kép és hang anyagának feltöltése
  • A versenyzők a fordulók után e-mailben kapnak értesítést. Felmerülő kérdéseket a lightart@glowingbulbs.com e-mail címre kérjük küldeni.

 

Jelentkezés >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>