A The Cure június közepén Firenzében! Hír

Hirdetés

Már idén is megtanulhattuk, hogy nem csak a francia Hellfest, a német Rock Am Ring vagy a brit Download Festival tud hatalmasat domborítani rockzenei fronton, hanem az olasz Firenze Rock is csuklóból kivágja a szezon egyik legerősebb felhozatalát. Ráadásul a fesztivál nem is sokat hezitál, ha bejelentésekről van szó, máris megérkezett az első 2019-es headlinerük, a The Cure!

Az első dalát még 1978-ban kiadó csapat az évtizedek folyamán igazi kultuszjelenséggé vált, és mára már egész zenei stílusok – az alternatív rocktól a post punkon át az emoig - vallják a csapat elvitathatatlan hatását, és megannyi, mára már világsztár zenekar és előadó merített inspirációt a The Cure egyedi zenei és hangulatvilágából.

A zenekar az idei évben egy exkluzív koncerttel ülte meg fennállásának a 40. évfordulóját a brit BST Hyde Park koncertsorozaton, 2019-ben pedig ismét turnézik majd a kultikus csapat, amelynek egyik biztos állomása már a június 16-i olasz fellépés! A fesztivál ezen napjára a jegyelővétel október 2-án indul majd.

Firenze Rocks 2019 további információk >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é