burning_man_2018_logo

Burning Man 2018 Black Rock City, NV, USA

burning_man_2018_fejlec

Kétségtelenül a világ talán legismertebb fesztiválja a brit Glastonbury mellett az amerikai Burning Man. A kultikus-legendás rendezvény nem más, mint a nevadai sivatag közepén pár hétre felépített, megannyi szürreális alkotással és társadalmi kötöttségeket maga mögött hagyott fesztiválozóval életre kelő város és annak rendezvényei.

Hirdetés

A Black Rock City névre keresztelt rendhagyó 'fesztiválkemping' 2018-ban augusztus 26. és szeptember 3 között telítődik majd meg élettel és várja majd a világ egyik legrendhagyóbb rendezvényére érkező látogatókat ebbe a különleges földi Paradicsomba.

FONTOS: a rendezvényen csak kávé és jég kapható, a látogatóknak maguknak kell gondoskodniuk a teljes heti ellátmányukról

Kapcsolat

Bár a fesztiválon megannyi hangszeres és elektronikus produkció található a számtalan kisebb nagyobb színpadon és helyszínen, a rendezvény elsősorban művészeti és kulturális esemény, így nincs kimondottan ütemezett műsorrendje. Ízelítőnek néhány fellépő: Skrillex, Diplo b2b Flume, Miyagi, Eelke Kleijn, Unders, Britta Arnold, Guy Mantzur, Djsseth Schwarz, Amine K, Goodsex, David Hôhme, Igor Blaska, Djskryoman, Orijins, Tnoe.

A fesztivál egyik fő jellegét a tematikus kempingek adják, ezek listája és részletes leírása, a teljesség igénye nélkül a Burning Man honlapján érhető el.

 

Burning Man 2018 tematikus kempingek >>>

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f