Campus Fesztivál 2017 - A rajtvonalnál Cikk
Gőzerővel épül a fesztiválváros a debreceni Nagyerdőn, szerdán nyit a jubileumot ünneplő Campus Fesztivál. Hazánk egyik legfontosabb nyári eseményére idén is rengeteg sztárfellépő érkezik – itt lesz a The Prodigy, a Bingo Players, Alle Farben, Lukas Graham, a hazai fesztivál kedvencek közül pedig a Tankcsapda, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains és a Quimby is színpadra áll majd. Népszerű hazai és külföldi előadók, rengeteg színes program négy napon át július 19-től Debrecenben, ahová vonattal akár fél áron is eljuthatnak az érdeklődők.
Hirdetés
Tizedik alkalommal nyitja meg kapuit a közönség előtt az immáron nemzetközi elismeréssel is büszkélkedő Campus Fesztivál. Az ország egyik legnagyobb nyári könnyűzenei rendezvényén a jubileumhoz méltó kínálattal várják az érdeklődőket – 17 helyszínen 500-nál is több program közül válogathatnak majd a fesztiválozók.
A Campus Fesztivál családi eseményként is a köztudatban van. Nappal a Nagyerdei Stadion árnyékos sétáló útvonalain lehet a fesztivált bejárni és eljutni akár az Egyetem térről a Gyerekligetbe, ahol a Csokonai Színház sátra melletti füves területen gólyalábasok, mocsárjárók, zsonglőrök és Vitéz László vásári bábetűdök szórakoztatják majd a legfiatalabb fesztiválozókat. A Vidámpark kedvezményekkel készül, ingyenes belépés és ingyenes elvarázsolt kastély, valamint óriáshordó látogatás jár bármilyen fesztivál karszalag mellé.
A debreceni fesztiválon a látogatók igényeit is maximálisan szem előtt tartják a szervezők – kulturált beltéri mosdók, a főbejáratnál kerékpártárolók, csomagmegőrzők biztosítják a fesztiválozók kényelmét, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. támogatásának köszönhetően pedig fél áron válthatnak vonatjegyet azok, akik az ország különböző pontjairól érkeznek Debrecenbe július 19. és 24. között.
Érdemes autó helyett kerékpárral érkezni. Az elmúlt években is nagyon odafigyeltek a biciklisekre a helyszínen, idén még nagyobb kapacitású kerékpártárolókat telepítenek a fesztivál mellé, sőt kerékpárszerviz is üzemel majd és nappali bringás túrákat is szerveznek a városba. Ami pedig a helyi közlekedést illeti, idén már minden nap éjszaka is közlekednek a DKV járatai.
Különleges építményből sincs hiány a Campuson. A több mint 100 éves Víztorony, vagy a Nagyerdei Stadion már emblematikus építménye a fesztiválnak, idén pedig még egy óriás építmény költözik a Nagyerdőre, a 30 méter magas Campus Eye. Az óriáskerékről rá lehet látni a nagyszínpadra, a fesztiválterületre és a városra is. Éjszaka különleges led világítással válik a fesztivál különleges díszévé.
A hazai fesztiválkínálatban a Campus Fesztivál a családias jelleg mellett a Debreceni Egyetem aktív jelenléte miatt is különleges, az Egyetem Tér 2000 négyzetméteren várja a fesztiválozókat. JobStreet az álláskeresőknek és "Startup Stadion" program a Debreceni Startup Kerekasztal szervezésében a vállalkozni szándékozóknak. A Campus Fesztivál minden pontján izgalmas és hasznos programok, szolgáltatások, vagy események zajlanak majd. A fizetési mód idén is kártyás, a készpénzmentes fizetési rendszer már tavaly is jól vizsgázott. Újdonság a szolgáltatók között a Lidl megjelenése. Az áruházlánc most először lesz kint a fesztiválon, ahol a fesztivál bolt mellett többek között egy izgalmas aktivitással is készül. Minden délután egy-egy ismert zenekar veszi át az irányítást Mautner Zsófi és Széll Tamás látványkonyhája fölött, és bizonyítja: tud egyszerre főzni és énekelni.
A fesztivál területét rekord mennyiségű, négy kilométer kerítés határolja, a jubileumi Campuson megduplázódtak a programhelyszínek, az „egyes” számú nagyszínpad is nagyobb méretet kapott. Szintén újdonság, hogy idén már két bejáraton lehet bemenni a fesztivál területére. Akinek érvényes belépője van, az állatkert felőli oldalon lévő kapunál bármikor ki- és beléphet. A rendezvény miatt változik a forgalmi rend a környéken. A Nagyerdei körút Ady Endre és Pallagi út közötti szakaszát lezárták, ezen a szakaszon a Campus ideje alatt nem lehet közlekedni.
A Campus Fesztivál 2008-ban indult, a tíz év alatt több mint 530 ezer látogatót vonzott ahol szerelmek szövődtek, és házasságok születtek. Az első rendezvényen 27 ezren voltak, idén a szervezők reményei szerint átlépik a bűvös 100 ezres határt. Látványos fejlődés történt a programkínálat terén is, míg az első rendezvényen összesen négy fő programhelyszín volt, ma már 17 van. Szerdán 14 órakor nyitja meg kapuit a fesztivál, több mint 250 zenés és ugyanennyi egyéb program várja a látogatókat.
Campus Fesztivál 2017 részletek >>>
Sajtóanyag: Campus Fesztivál
Kapcsolódó
Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk
Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
32 nemzetközi és 42 hazai csapattal várja a rajtot a Rockmaraton 2025 Cikk
A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát a
Még több külföldi előadóval jön a VI. Boglart világzenei fesztivál és tábor Cikk
A VI. Boglart fesztivál idén is a Balaton partjára, a Babel Campbe várja a nép- és világzene kedvelőit. A Boglart különlegessége, hogy egyszerre világzenei fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum. A fesztivál idén több külföldi előadóval készül, így táncra perdülhetünk a horvát Veja, az ész