Jason Derulo is ott lesz a 2024-es VIBE Fesztiválon Hír

Jason Derulo 2024

Hirdetés

Már néhány napja folyik a találgatás, hogy milyen nemzetközi sztárt hoz el Marosvásárhelyre 2024-ben a VIBE Fesztivál, főleg azután, hogy a szervezők elhelyeztek pár rejtélyes matricát a város szívében. A találgatásnak vége: a 2024-es VIBE Fesztivál fő attrakciója az amerikai Jason Derulo lesz, aki egy világszínvonalú élő showműsorral lép majd az erdélyi közönség elé.

Derulo, a TikTok császára

Az 58,1 millió követővel rendelkező pop és R&B énekes-dalszerzőt nem véletlenül nevezik a TikTok császárának: jelenleg a 4. legtöbb követővel rendelkező férfi a videomegosztó platformon, táncvideói pedig futótűzként terjednek a közösségi médiában. Ötéves kora óta szerepel színpadon, és mindössze 8 éves volt, amikor megírta első dalát. 16 évesen már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Puff Daddy vagy Pitbull. Első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően elképesztő gyorsasággal tört a slágerlisták élére, több mint 250 millió kislemezt adott el világszerte, és 15 platina minősítésű dalt ért el, köztük – a teljesség igénye nélkül – a Whatcha Say, a Wiggle, a Talk Dirty, a Want to Want Me, a Trumpets, a Marry Me, Swalla, a Savage Love és a Take You Dancing.

 

Kik lépnek még fel?

Erdély legnagyobb magyar fesztiválját idén július 4–7. között szervezik meg Marosvásárhely közelében, a legmenőbb magyarországi és nemzetközi fellépők részvételével. A 4S Street, Ajsa Luna, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, a BSW, ByeAlex és a Slepp, a Carson Coma, a Dreamflow, a DST Queen, Dzsúdló, az Erdelyrap Sessions, a Hundred Sins, az Ivan and the Parazol, KKevin, Lil Frakk, Manuel, az On the low (AKC MISI, EKHOE, GRASA, KISÉ), a Parno Graszt, Pici, a Pogány Induló, Sisi, T Danny és a Valmar már biztosan fellép a Maros-parton, a lista pedig folyamatosan bővül.

Három jegyformátum máris elfogyott, a Super Early jegyek, a VIBE Christmas BOX-ok és a 299 lejes belépőket is elkapkodták, jelenleg egy bérlet értéke 369 lej. A jegyek beszerezhetőek a vibefestival.ro honlapon, a promótereknél és a partnerszervezeteknél egyaránt.  

VIBE Fesztivál 2024 infó, jegyek >>> 

 

VIBE Fesztivál

Kapcsolódó

Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír

Sziget 2025 - 0-24 buli, nem drágul a sör Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n