Nova Rock 2020: a System of a Down, a Billy Talent, a Korn és a Black Veil Brides is a szomszédban! Hír
Hirdetés
Mindig öröm ha elkezdődnek a következő évi fesztivál bejelentések, de igazán akkor kezd el elsőként bizseregni a nagyrendezvény-ösztönünk, mikor végre valaki egész közeli is megmoccan. Ezt tette ma a Nova Rock 2020, és előkapta az első névsorát!
Lássuk be, azért volt már pár név akiket halványan fel is véstünk a szomszéd rendezvény lajstromara, ilyen például a 2020-ban ismét koncertező és Európa-turnézó System Of a Down, akik már a szomszédban is biztos headlinerek, de szintén erősen sejthető volt, hogy a Disturbed, a Korn és a The Offpring sem hagyja majd ki a nyárindító nickelsdorfi színpadbontást. Hogy még kik érkeztek az első dózisban, azt alább teljes pompájában meg is lelitek.
A fesztivál egyébként 2020-ban is négy napon át, június 10. és június 13. között várja a fémzene hívőit. Az élményt aktuálisan 169 eurós bérlettel biztosíthatjuk be magunknak, amelyek többek között hazai Eventim rendszerében is elérhető.
Nova Rock 2020 első névsor:
-
System of a Down
-
Billy Talent
-
Korn
-
Disturbed
-
The Offspring
-
Social Distortion
-
Alligatoah
-
Dame
-
Heaven Shall Burn
-
Black Veil Brides
-
Hot Water Music
-
Finch Asozial
-
GReeeN
-
Motionless In White
-
August Burns Red
-
Gloryhammer
-
Battle Beast
Nova Rock 2020 további infók és jegyek >>>
-fv-
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n