Nova Rock 2020: idén elmarad az osztrák rockfesztivál is Hír
Hirdetés
A sorozatos európai turné- és rendezvény-visszamondások már elég markánsan jelezték, de végül a héten hivatalosan is bejelentésre került: idén sajnos nem élvezhetjük a Nickelsdorf fövenyén a nyárindító zúzást, azaz nem kerül megrendezésre a Nova Rock 2020!
Ez már sok magyar fémzenerajongó szívébe is belemarkol, ugyanis az idén június 10. és június 13. közé tervezett fesztivál nem kevés hazai rock és metal rajongónak volt biztos pont a nyári élménynaptárba. Az idei etap egyébként olyan fellépőkkel operált volna, mint a System of a Down, a Foo Fighters, a Billy Talent, a Korn, a Disturbed, a The Offspring, a Volbeat, a Bring Me The Horizon, az Alter Bridge, a Steel Panthert, a Skillet, a Heaven Shall Burn, a Black Veil Brides vagy az Airbourne.
Természetesen a döntés teljesen érthető az adott szituációban, ennek jegyében egyébként egész június végéig nem lehet még Ausztriában koncertet és fesztivált tartani. A szervezők egyébként hamarosan elkezdik csepegtetni a 2021-es infókat, amikor már ismét teljes erővel, és bikaerős névsorral szakít majd a metal a szomszédban!
Alább Nova Rock hivatalos közleménye:
"Dear loyal Nova Rock fans, dear media partners,
Unfortunately, difficult times also require difficult decisions.
As recently announced by the Federal Chancellor in the current press conference no concerts and festivals will be allowed until the end of June.This means that the NOVA ROCK Festival 2020 will not take place due to the tragic Covid19 pandemic and is therefore cancelled. As organizers, we stand, of course, 100% behind this government decision, although we would have preferred this decision much earlier.
It’s a shame, of course, because we were in the middle of the preparations to make the NOVA ROCK Festival 2020 another unforgettable experience for you, but this is a situation that we, as the organizers, completely understand and support. Health is the most important thing!
Please consider that all measures that have to be taken now are completely new for everyone involved. Please give us time to organize everything here and to provide you with further information as soon as possible.
Thank you for your understanding, trust and in advance for your patience,
Ewald Tatar and the NOVA ROCK Festival Team"
További elmaradó és új időpontra került európai fesztiválok >>>
-fv-
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n