Nova Rock 2020: idén elmarad az osztrák rockfesztivál is Hír

Hirdetés

A sorozatos európai turné- és rendezvény-visszamondások már elég markánsan jelezték, de végül a héten hivatalosan is bejelentésre került:  idén sajnos nem élvezhetjük a Nickelsdorf fövenyén a nyárindító zúzást, azaz nem kerül megrendezésre a Nova Rock 2020!

Ez már sok magyar fémzenerajongó szívébe is belemarkol, ugyanis az idén június 10. és június 13. közé tervezett fesztivál nem kevés hazai rock és metal rajongónak volt biztos pont a nyári élménynaptárba. Az idei etap egyébként olyan fellépőkkel operált volna, mint a System of a Down, a Foo Fighters, a Billy Talent, a Korn, a Disturbed, a The Offspring, a Volbeat, a Bring Me The Horizon, az Alter Bridge, a Steel Panthert, a Skillet, a Heaven Shall Burn, a Black Veil Brides vagy az Airbourne.

Természetesen a döntés teljesen érthető az adott szituációban, ennek jegyében egyébként egész június végéig nem lehet még Ausztriában koncertet és fesztivált tartani. A szervezők egyébként hamarosan elkezdik csepegtetni a 2021-es infókat, amikor már ismét teljes erővel, és bikaerős névsorral szakít majd a metal a szomszédban!  

 

Alább Nova Rock hivatalos közleménye:

"Dear loyal Nova Rock fans, dear media partners,

Unfortunately, difficult times also require difficult decisions.
As recently announced by the Federal Chancellor in the current press conference no concerts and festivals will be allowed until the end of June.

This means that the NOVA ROCK Festival 2020 will not take place due to the tragic Covid19 pandemic and is therefore cancelled. As organizers, we stand, of course, 100% behind this government decision, although we would have preferred this decision much earlier.

It’s a shame, of course, because we were in the middle of the preparations to make the NOVA ROCK Festival 2020 another unforgettable experience for you, but this is a situation that we, as the organizers, completely understand and support. Health is the most important thing!

Please consider that all measures that have to be taken now are completely new for everyone involved. Please give us time to organize everything here and to provide you with further information as soon as possible.

Thank you for your understanding, trust and in advance for your patience,

Ewald Tatar and the NOVA ROCK Festival Team"

 

További elmaradó és új időpontra került európai fesztiválok >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha

Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír

Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett a Szigete Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz. A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é

Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír

Alpárfeszt 2025 Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,